Eddig sem "csupa hülye irányította a fővárost" - interjú Tarlós Istvánnal

Tarlós István, főpolgármester
Vágólapra másolva!
A fővárosi kerületek pénzéhsége és egyes polgármesterek hatalomvágya áll a mögött, hogy a kerületek hatásköröket akarnak elvenni a fővárostól - mondta az [origo]-nak adott interjúban Tarlós István főpolgármester. Tarlós azt mondta, nem gondolkozik azon, mi lesz 2014-ben, nem akar nyűg lenni Orbán Viktor nyakán, Rogán Antal belvárosi polgármester pedig még csak rövidgatyában szaladgált, amikor ő már Budapestért dolgozott.
Vágólapra másolva!

- Egy Fidesz-politikus úgy jellemezte önt, hogy beleáll a vitákba, a konfliktusok felvállalását bátorságnak, férfias dolognak tartja. Egyetért ezzel?

- Honnan tudják, hogy minek tartom, még senkinek nem beszéltem arról, hogy minek tartom ezt. Ilyennek születtem egyszerűen.

- A jellemzés arra utalt, hogy a megfogalmazásai alapján nyilvánvaló, kikkel vannak konfliktusai.

- Valamilyennek születünk, kétségtelen, hogy nem tudom és nem is akarom elfedni, hogy kivel rokonszenvezek, de ez a dolognak a szubjektív része. Azt a saját fogyatékosságomnak tudom be, hogy igyekeztem egy egyszerűbb nyelvezetet bevezetni a politikába. Nem azért, mert feltétlenül kevesebbet olvastam azoknál, mint akik eltartott kisujjal isszák a feketekávét, hanem azért, mert azt szeretném, hogy mindenki értsen. A saját fogyatékosságomnak tudom be, hogy az istennek nem akarom felismerni, hogy a mellébeszélés és a képmutatás valóban intellektuális teljesítménynek számít.

- Ilyen megfogalmazás volt, hogy "súlytalan gittegyletnek" nevezte a kerületi polgármesterek által létrehozott Budapesti Önkormányzati Szövetséget (BÖSZ).

- A mondatnak mindig csak a felét idézik, és ez így tényleg cinikusan hangzik. Én arról beszéltem, hogy ha a főváros egy ilyen szervezetben nem vesz részt, akkor a hatályos jogszabály szerint az nem válhat országos szervezetté. Ezt hangsúlyozva alkalmaztam ezt a mellékmondatot, ami persze másként hangzik, ha a mondat első felét lehagyják.

- Az ilyen kijelentésekkel viszont magára haragítja a fideszes kerületi polgármestereket, a Fidesz-frakció tagjait.

- Tekintettel arra, hogy 16 évig voltam kerületi polgármester, és főpolgármesternek is megválasztottak több százezer szavazattal, nem pedig úgy, mint néhány kerületi polgármestert, aki mögött alig több szavazat van, mint a budakalászi polgármester mögött. Ezért megengedem magamnak azt a luxust, hogy őszinte legyek.

(Budakalász polgármestere, a fideszes Rogán László a 2010 őszi önkormányzati választásokon 2103 szavazatot kapott.)

- A Fidesz az elmúlt hónapokban több olyan koncepciót megfogalmazott a főváros átalakításáról, amely keményen szembement az ön elképzeléseivel. Ilyen volt például hogy csak kerületekből álljon a főváros, vagy, hogy a főpolgármestert a közgyűlés válassza meg, amelyben ott ülnek a kerületi polgármesterek. Minek tudja be ezt?

- Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen volt a Belügyminisztérium (BM) első szakmai tervezete, és ehhez képest hogyan néz ki, amit a kerületi polgármesterek önmaguk számára, illetve közülük néhányan megírtak. Teljes félreértés arra gondolni, hogy ellenem szólna egy olyan új önkormányzati törvény, amely működésképtelenné teszi a fővárost. Itt valami zűrzavar van, nem rólam van szó, hanem a városról. Bennem nincs elégedetlenség, harag vagy sértődés. Megkockáztatom, hogy Európa egyetlen fővárosában sincs olyan rendszer, amilyet a kerületi polgármesterek közül a hangadók megálmodtak. Ráadásul ez annak a programnak a végrehajtását is lehetetlenné teszi, amelyet éveken át dolgoztunk ki, és amelyet a Fidesz vezérkara elfogadott. Én azt akarom jelezni a miniszterelnök úrnak, hogy a kerületek javaslata a város működésére nézve súlyos veszélyeket rejthet.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Vagyis a fideszes polgármesterek a kerületek hatáskörét, ön pedig a főváros hatáskörét szeretné növelni.

- Így is megfogalmazhatjuk, és ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy ezt Tarlós kontra kerületek szembenállásnak tüntesse fel, megteheti. Azt mondom, hogy ez a kerületek szembenállása az egységes Budapesttel, nem pedig az én szembenállásom a kerületekkel. A kerületi polgármesterek némelyike azt bizonygatja, hogy jó, ha 23 féle városrendezés van, ha 23 féle módon irányítják a közszolgáltatásokat, ha 23 féle közterület-felügyelet van, ha legalább 20 féle parkolási rend között lutrizhatnak a budapestiek. Józan paraszti ésszel nehéz emellett érvelni.

- Mit szól ahhoz a javaslathoz, hogy a főpolgármestert ne a választók, hanem a közgyűlés válassza meg?

- Ez engem nem érdekel. Ahhoz, hogy közvetett főpolgármester-választás legyen, az alkotmány alapján az kell, hogy a javaslat kidolgozói bebizonyítsák, Budapest nem város, hanem megye. Az alkotmányban én azt olvasom, hogy Magyarország fővárosa Budapest, vagyis Budapest település. Ha Budapest nem település, akkor a helyzet más, akkor ezt a dolgot könnyű megvalósítani. De erről nem akarok beszélni, mert ez a dolog nem érdekel.

- Viszont a Fidesz parlamenti frakciójában ennek a javaslatnak nagy a támogatottsága.

- A vidéki frakciótagokat pont semennyire nem érdekli, hogy mi van Budapesten. Hogy a frakcióban vagy a kormányban milyen döntés fog születni, az az ő dolguk. Azt tudom mondani, hogy 2014-ben is érdekelt vagyok az engem támogató párt, a Fidesz sikerében. De a Fidesz maga dönti el, hogy milyen kockázatokat vállal, és minek vállalja az esetleges politikai következményét, ebbe nem akarok beleszólni. De engem ne kérdezzen a közvetett főpolgármester-választásról, mert csak azt tudom mondani, hogy ezzel nem foglalkozom. Hogy kinek milyen mögöttes motivációi vannak, az sem érdekel.

- Azért gondoltam, hogy érdekli, mert ez ilyen koncepció gyengítené a főpolgármester legitimációját.

- A jelenlegi főpolgármesterét semmiképpen. Több százezer ember választott meg közvetlenül, 2014-ig ez így van, nekem elég, hogy addig így van. Hogy utána mi lesz, az legyen az ő dolguk, 2014-ben úgy választanak főpolgármestert, ahogy akarnak. Értse meg, hogy ez engem nem érdekel.

- De ezek a jelek, hogy a Fidesz....

- Hadd segítsek önnek, most arra céloz, hogy vannak olyanok a Fideszben, elsősorban a kerületi polgármesterek között, akik attól félnek, nehogy én legyek 2014-ben is főpolgármester. Ezt szeretné megfogalmazni?

- Inkább azt, nem érzi-e, hogy a Fidesz kihátrál ön mögül, és más jelöltben gondolkodik 2014-től?

- Ki jelenti a Fideszt? De miért félnének azt közvetlenül megválasztani?

- Ha nem közvetlenül választják a főpolgármestert, gyengébbek lesznek a jogkörei, ráadásul a javaslatban az is szerepel, hogy a 23 polgármester, akiből jelenleg 19 fideszes, beül a közgyűlésbe. Így a polgármesterek érdekeit sértő javaslatokat nehéz lesz keresztülvinni.

- Magyarán azt mondja, hogy a közvetve megválasztott főpolgármester egy báb lesz? Szerintem is így van.

- Ezek szerint nem tervez 2014 utánra?

- Nem foglalkozom vele, valamit vállaltam, az érdekel, hogy ebből mit tudok megvalósítani.

- De vannak hosszú távú tervek, mindent nem lehet négy év alatt megvalósítani.

- Miért akar rábeszélni? Nyilván vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a Tarlós most eszi a kefét, biztos ideges, hogy 2014-ben mi lesz. Nem akarom megzavarni az érzéseiket.

- Nem, csak vannak olyan fejlesztések, amelyeket négy alatt nem lehet keresztülvinni.

- Amit lehet, elkezdünk, ha nem én fejezem be, az se baj. Ezt a kormányt erőteljesen támogatom, ha nem leszek 2014-ben főpolgármester, akkor is erre a politikai formációra fogok szavazni, mert nincs jobb. Azt sajnálom, hogy a fejlesztési minisztériumban fél éve állnak projektjeink, de az, hogy 2014-ben hogyan akarnak főpolgármestert választani, az legyen az ő problémájuk.

- Nem bánja, hogy lemondott a parlamenti mandátumáról? A hajdúszoboszlói Fidesz-frakcióülésen ismertették a főváros átalakításáról szóló javaslatokat. Tudott volna rá reagálni.

- Ezt méltóságon alulinak tartom. Ha egy önkormányzati törvény azon múlik, hogy a Parlament folyosóin másokhoz hasonlóan nekiállok intrikálni, az méltatlan Budapest főpolgármesteréhez. Ha valamit főpolgármesterként nem tudok a városnak elintézni, azt gombnyomogató képviselőként sem tudnám. Nem tartozom azok közé a reneszánsz politikusok közé, akik öt-hat funkciót is be tudnak tölteni.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Rogán Antalra gondol?

- Hagyja a neveket! De ha már Rogán Antalt emlegette, nagyon tisztelek minden kerületi polgármestert, átérzem, amit ők éreznek, hiszen én már akkor a Fidesz által támogatott polgármester voltam Budapesten, amikor a belvárosi polgármester még rövidnadrágot viselt és a Fidesz közelében sem volt. Pontosan érzem, amit ő érez, valahol emberileg megértem őt. Ha már itt tartunk, azt tartják a legnagyobb problémának, hogy az önkormányzatok eladósodottak. A kincstár és a főváros adatai alapján megvizsgáltattam a főváros és a kerületek eladósodási görbéit, hogy 2006 óta az eladósodások milyen mértékben változtak. Nyolc kerületet néztünk meg, ebből hétnek az eladósodottsági görbéje jóval kedvezőtlenebb, mint a fővárosé. A legkedvezőtlenebb épp a Belvárosé, az V. kerületé, amelynek 2006 óta hihetetlenül megnőtt az adósságállománya arányaiban. Kiugróan magas az egy főre eső adósságállománya. Forrásai arányában is nagyon magas, 92 százalékos az adósságállomány, míg a fővárosé nem éri el a 60 százalékot. A költségvetéskészítésünk során javasolni fogom, hogy 15 milliárdot tartalékoljunk arra a célra, ha valamelyik kerületnek súlyos gazdálkodási problémái lennének. Azért is gondolom, hogy erre szükség van, mert némelyik kerület arra törekszik, hogy közterületi és egyéb fővárosi forrásokra rátegye a kezét, mert súlyos gazdálkodási problémái vannak.

- Például, hogy Rogán javaslatára a főváros helyett a kerületik szedhetik be az idegenforgalmi adót.

- Ezért aztán kellett nekik az idegenforgalmi adó, ezért kellene az összes közterületből származó bevétel, az összes, parkolásból származó bevétel. Miközben arról álmodoznak, hogy az útfelújításokat a főváros feladatává tegyék, vagy a hajléktalanproblémát csak a főváros oldja meg. Ha nem képmutató fogalmazást alkalmazunk, úgy tűnik, mintha a kerületek olyan bevételeket is magukhoz vonnának, amelyekből a súlyos gazdálkodási problémájukat akarják megoldani. Sok kerület bocsátott ki kötvényeket, a főváros nem, a kötvények türelmi ideje lejár, 2012 után nemcsak a kamatokat, hanem a tőkét is törleszteni kell. Ha mindezt az eladósodás arányai és görbéi mellé teszem, akkor van okom feltenni a kérdést, hogy mi más is lehetne néhány kerület motivációja arra, hogy hatásköröket, bevételeket szippantson magához, az ezzel járó feladatokat pedig a fővárosra tolja, ha nem az, amiről beszélünk.

- Miért nem mondja el vagy hozza nyilvánosságra, hogyan néz ki az ön koncepciója a főváros átalakításáról?

- Ez teljesen mindegy. Egyre inkább az az érzésem, hogy a kerületek koncepciói überelik a működőképesség praktikus szempontjait. Én ezekkel nem akarok szembemenni. Egyszerű paraszti ésszel felfoghatatlan, hogy néhány, személyében is érdekelt kerületi ember írjon meg egy ilyen tövényt.

- A választások előtt is készített koncepciókat, miről szólnak ezek?

- Az én koncepcióm nem áll messze Belügyminisztérium javaslatától.

(A tárca májusban három elképzelést vázolt fel Budapest átalakításától, az egyik megszüntette volna és a fővárosnak alárendelt elöljáróságokká alakította volna a kerületeket; a második verzió megtartotta volna a jelenlegi kétszintű rendszert, de jelentősen csorbította volna a kerületek hatásköreit; a harmadik egy központi városmagot és három-négy nagyobb kerületet hozott volna létre.)

- Mármint a második koncepcióra gondol.

- Akár a második, akár az a verzió, amely elöljáróságokban gondolkodik. A helyi feladatokat helyben kell intézni, de a városrendezést, a parkolási rendszerek kialakítását, a közszolgáltatások központi irányítását nem tudom helyi feladatnak tekinteni. 1868 óta az még senkinek nem jutott eszébe, hogy kerületi túlhatalmakkal 23 felé szaggassák a várost. Nagyon nehéz arra gondolni, hogy 1868 óta csupa hülye irányította ezt a várost, és mindegyik csupa rossz szerkezetben gondolkodott, most pedig hirtelen megjelentek az okosok.

- Miért nem írja le a javaslatait és küldi el a Belügyminisztériumnak, a Fidesz-frakciónak vagy a BÖSZ-nek?

- Tudja mi a BÖSZ? A BÖSZ rövidítést lefoglalták még az 1990-es években - ebből is lesz még probléma, csak nem fog zajt csapni - ez a Bonyhádi Öregdiákok Szervezete. Nem viccelek, ők a BÖSZ az 1990-es évek óta, ők még reklamálni fognak, mert ez egy foglalt név. A kerületi polgármesterek közül sokkal nagyon jó személyes kapcsolatban vagyok, jó néhány az ellenzéki években a legfontosabb harcostársam volt, de nem lehet elvárni emberektől, hogy a saját érdekeik ellen szavazzanak, ezt a döntést nem lenne szabad kerületi polgármesterekre bízni. Nekem is adták azt a tanácsot, hogy keressek köztük szövetségeseket. Mire, arra, hogy maguk ellen szavazzanak?

- De a javaslatait miért nem küldi el a miniszterelnöknek?

- Magyarország miniszterelnöke nagyon nehéz feladatot teljesít, viszonylag szűk csapattal, emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy ezt az országot rendbe szedje. Nem akarom a gondjait szaporítani.

- Akkor feladta?

- Ez nem így van, el fogom mondani a véleményemet a miniszterelnök úrnak, de nem akarok semmit kérni, fel akarom hívni a figyelmét működési oldalról azokra a veszélyekre, amelyek nem azonnal, de majdnem biztos, hogy retard módon jelentkezni fognak. A BÖSZ elképzelését támogatók kizárólag politikai szempontból vizsgálják a kérdést, én pedig működtetési oldalról.

- Ezekről még nem beszélt a miniszterelnökkel?

- Egyelőre még nem fogadták el ezt a törvényt, nem sürgetem a miniszterelnök urat és a Fidesz elnökségi tagjait sem. Tisztelem, amit a miniszterelnök úr megpróbál, mi nem voltunk soha rossz politikai szövetségesek. Az óvatosságom oka, hogy nem akarom a brutális gondjait szaporítani. Van elképzelésem a városról, arról van szó, hogy ebből a programból mennyit tudunk megvalósítani. Ha a kerületek elképzelése valósul meg, akkor keveset. Szerettem volna Budapest főpolgármestere lenni, én ezt a célomat elértem, ezt már tőlem elvenni senki nem tudja. Méghozzá közvetlen választáson értem el, tehát nincs olyan személyes motivációm, hogy én a saját hatalmamért, saját királyságomért küzdök. Nincs ilyen vágyam. Egyszerűen elmondom, hogy ez a javaslat miért rossz.

- De azért az meglepő, hogy egy éven belül előjönnek viták olyan politikusokkal, akik támogatták a megválasztását.

- Ezeket össze lehet szedni, de a többségük praktikus ügy volt. Láng Zsolttal például soha semmilyen ügyem nem volt a fonódó villamoson kívül. Ez nem személyeskedő ügy.

- Miért, a többi az volt?

- Csak mondom sorban. Az egy műszaki probléma volt, nem tudom, észrevette, hogy mennyire elhallgatott arról mindenki, hiszen a Műegyetem szakvéleményéből az derült ki, amit mondtam.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Nem egyet akartam kiragadni, arra utaltam, hogy ezeket miért nem a nyilvánosság kizárásával beszélik meg? Például, ha belép a BÖSZ-be.

- A külvárosban nőttem fel, itt születtem, 60 évnél régebb óta lakom Budapesten, és rövid megszakításokkal 21 éve vagyok polgármester. Csak nem képzeli azt, hogy formálisan belépek egy olyan szervezetbe, ahol 23 ember személyes érdeke valami, a főváros és benne az én érdekem más. Így azt kockáztassam, hogy rajzoljanak egy olyan képet, miszerint sorozatban leszavazzák a főpolgármestert. Nem is beszélek a megalakulás körülményeiről, gondosan vigyáztak arra, hogy mindkét alakuló ülés akkor legyen, amikor külföldön vagyok. Nem leszek bolond belépni egy olyan szervezetbe, ahol a belépésem csak gyengítené a potenciális erőmet. A kerületek egyébként mindig csak addig voltak egységesek, míg a fővárossal valami miatt szemben álltak.

- Ezeket jelezte a miniszterelnöknek?

- Az a furcsa helyzet, hogy az önkormányzati törvényről még egyáltalán nem beszéltünk a miniszterelnök úrral. Ebben nem voltam erőszakos, de biztos vagyok benne, hogy ki fogja kérni a véleményemet. Nem olyan az imázsom, hogy nem szeretek harcolni, nagyon is szeretek. Másról van szó, arról, hogy méltóságon alulinak érzem, hogy az önkormányzati törvény megírása során beszálljak konkrét adok-kapokba, és folyósokon lobbizzak, különböző helyeken kilincseljek. Amit ígértem, azt megtettem, úgy gondolom, hogy elég komoly részem volt a népszavazási kampány sikerében. Aztán soha úgy nem szerepelt a Fidesz a fővárosban, mint mikor én voltam a fővárosi arca, 65 év óta először jobboldali jelöltként megnyertem a főpolgármester-választást, 25 százalékpont különbséggel, míg az engem támogató párt többsége egyetlen mandátumon múlik a közgyűlésben. Ha úgy tetszik, az enyémen. Úgy gondolom, hogy megtettem a magamét, megtartottam, amit ígértem. Ezt a pártot különösen a kormány és a miniszterelnök szintjén mindenképpen támogatom. De ha egyszer az a döntés születik, és az a központi akarat, hogy erős kerületeket akarnak, és legyengített fővárost, nem fogok ez ellen küzdeni.

- De annak alapján úgy tűnik, mintha a Fidesz csak egy ciklusban gondolkodna önben.

- Ki fog derülni, hogy mi lesz akkor, ha nem bennem gondolkodnak, mit fog elérni a főváros, mennyire lesz működőképes. Ha úgy tetszik, jelenleg én tartom egyben a kerületi polgármestereket, én vagyok "a nagy félelmetes, közös ellenség", bár nem tudom, mitől. De ha valóban beültetnek a közgyűlésbe 23 kerületi polgármestert, és majd dönteni kell, hogy hol legyenek nagy útfelújítások, a nagy fejlesztések, és lesz egy gyenge főpolgármester, akkor majd meglátja, hogy mi fog itt történni.

- Jár még a Fidesz elnökségi üléseire?

- Most is állandó meghívottja vagyok az elnökségi üléseknek, de nem az a célom, hogy keverjem a kását. Kifejezetten az önkormányzati törvényre szorítkozom. Ahol a kerületekkel ellentétem van, az hangsúlyosan az önkormányzati törvény.

- A Fidesz elnökségi ülésein nem merült fel, hogy miért vállal ennyi konfliktust nyilvánosan?

- Ha kívánja, akkor kérem, hogy merüljön fel. De soha nem mondtam azt, hogy könnyen mozgatható marionettfigura leszek. Ilyet senkinek nem ígértem. Vannak a városról elképzeléseim, ezeket igyekeztem a miniszterelnök és a kormány elképzeléseihez igazítani, ezt most is megteszem.

- Orbán sem tette szóvá, hogy nem kellene egy konfliktust vállalni?

- Szó szerint nem tette szóvá, de azt nem gondolom, hogy ezzel a miniszterelnök dolgát megkönnyítem.

- Utalt rá akkor?

- Miért provokál engem?

- Azt mondta, hogy szó szerint nem tette szóvá.

- Nem, nem volt köztünk erről szó. Azzal a legjobb meggyőződéssel végzem a dolgomat, hogy a kormánynak, a miniszterelnöknek, de mindenekelőtt a városnak ezzel segítek. Engem háromszázvalahányezer ember megválasFztott, ezeknek embereknek valamit ígértem. Amit ígértem, azt a Fidesz-vezérkar, a miniszterelnök jóváhagyta. Ezt igyekszem végrehajtani, eközben természetesen vannak konfliktusok, amelyek egyáltalán nem magánéleti konfliktusok, hanem ennek a munkának az elvégzésével függnek össze. Nem hiszem, hogy nagy titok volt a Fideszben, hogy ezeket a konfliktusokat én vállalni fogom.

- Amikor az MVM-ügyben meggyanúsították Kocsis Istvánt, szeptemberben menesztette a BKV éléről. Lehet tudni, hogyan zajlott le ez a beszélgetés?

- Nem lehet tudni.

- Ennyire durva volt a beszélgetés?

- Kocsis Istvánnal volt egy négyszemközti beszélgetésünk, nem vagyok hajlandó kiadni ennek a részleteit.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

- Megbeszélték az ügyet, vagy Kocsis ajánlotta fel, hogy lemond?

- Erről sem kívánok beszélni.

- Korábban többször megvédte Kocsist. Amikor tavaly leváltotta az összes fővárosi cég vezetőjét, Kocsis maradt, és úgy fogalmazott: "amíg tényszerűen be nem bizonyosodik, hogy bármi is Kocsis István terhére róható, és amíg a BKV ügyeiben nem érintett, addig nincs ok rá, hogy felmentsem".

- Óvatosan kezeltem, ameddig csak lehetett. Abban, hogy a BKV-nál történtek tisztázása elindulhatott két és fél éve, Kocsisnak tagadhatatlanul nagy szerepe volt. A BKV relatív teljesítménye Kocsis István alatt javult. Az Alstom-ügy rendezésében Kocsis pozitív szerepet játszott. Kocsis rendkívül képzett ember. Ezek mind elvitathatatlanok, együttesen ezek a tények óvatossá tettek, nem akartam igazságtalan lenni. Óvatos voltam ebben a kérdésben, ameddig csak lehetett, ennyit tudok mondani.

- A meggyanúsítás miatt azonban megrendült a bizalom.

- Úgy emlékszem, az volt az utolsó mondatom, hogy erről ennyit tudok mondani.