Biztosítást írna elő a kormány a veszélyes anyagokkal foglalkozó cégek számára

Vágólapra másolva!
Az ipari létesítmények által rendszeresen befizetett összeg a biztosítótársaságoknál alapot képezne, amelyből egy esetleges baleset során fedezni lehet a következményeket.
Vágólapra másolva!

A kormány bevezetné a kötelező biztosítást olyan ipari létesítmények számára, amelyekből a működésük során esetleg katasztrofális következménnyel járó anyagok juthatnak ki - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezeti ügyekért felelős államtitkára az "Ipari balesetek" című konferencia után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az egyebek mellett erről is szóló jogszabály a jövő év elején kerülhet az országgyűlés elé. Elmondta, az ilyen cégek által rendszeresen befizetett összeg a biztosítótársaságoknál alapot képezne, amelyből egy esetleges baleset során fedezni lehet a következményeket, hogy ne az adófizetők zsebéből kelljen az államnak a kárelhárítást kifizetni.

Illés Zoltán példaként elmondta, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó Mal Zrt. biztosítása 10 millió forint volt, a kár pedig 35 milliárd forint körüli. Mint mondta, az ipari balesetek hirtelen következnek be, nagyon nagy hatással bírnak rövid idő alatt, a következmények elhárítása viszont hosszú ideig tart. "A legjobb védekezés a megelőzés" - fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett, október 4-én lesz egy éve, hogy bekövetkezett a vörösiszap-katasztrófa, amely tíz halálos áldozatot követelt, és 150-160 ember sérült meg, köztük tűzoltók is.