Vakrepülés a bedőlt ingatlanok vásárlása

bedőlt hitelesek, lakáshitel, kiköltöztetés, illusztráció
Vágólapra másolva!
Októberben indul a lakáshitelüket fél éve fizetni képtelen emberek ingatlanjainak értékesítése. Az ilyen lakásokhoz a piaci árnál jóval olcsóbban hozzá lehet jutni, de vannak buktatói is a rendszernek. A lakás megvásárlásáról általában látatlanban kell dönteni, mert még bent lakik a hitelt fizetni képtelen tulajdonos. Az értékesítést végző cégek valahogy "megoldják" a lakás kiürítését, de előfordul, hogy ez évekig eltart.
Vágólapra másolva!

"Biztosan nem kellemes érzés, ha a fejünk felett hirdetik a lakásunkat, de nincs ebben semmi illegális" - mondta az [origo]-nak egy olyan cégnek a vezetője, amely bedőlt hitelesek lakásait kínálja a piaci árnál olcsóbban. A cégvezető, aki arra hivatkozva kért névtelenséget, hogy nem szeretné, ha "vállalkozására hegyeződne ki a történet", azt mondta, hogy ügyfeleiknek "jutányos áron" olyan ingatlanokat kínálnak, amelyeket "amúgy is elárverezne a bank, vagyis a bedőlt hiteles mindenképp elveszítené".

Budapesten egy VI. kerületi 64 négyzetméteres lakás 15,5 millió helyett 9,8 millió forintért, Debrecenben egy 190 négyzetméteres ház 32,7 millió helyett 12,6 millió forintért eladó, illetve "érdi 55 négyzetméteres panellakás most csak 7,6 millió forint" - ilyen hirdetéseket találhatunk több, bedőlt hitelesek lakásainak értékesítésével foglalkozó közvetítő cég honlapján. Egy ilyen céget felkereső érdeklődő az [origo]-nak azt mondta: "akkor ment el a kedvem az egésztől, amikor a több oldalas titoktartási dokumentum aláírása után sem tudtam meg semmit a lakásról".

Néhány, nagyjából öt évvel ezelőtti fényképet adtak át neki az ingatlanról, illetve egy alaprajzot, egy hiányos banki értékbecslést, és még azt sem tudhatta meg, hogy az ingatlan milyen házszám alatt található. "Csak az utca nevét árulták el, arról pedig szó sem lehetett, hogy megnézzem a lakást, ugyanis még laknak benne" - mondta az ügyfél, aki ezután lemondott az olcsóbb ingatlanról.

Nem a lakást, hanem a követelést kapja a vevő

Az [origo]-t többen megkeresték, hogy miután bővebben érdeklődtek ilyen piaci árnál lényegesen olcsóbban kínált ingatlanok után, egy titoktartási nyilatkozat kitöltésére kérte őket a cég. A közvetítő cégek azért titkolóznak, mert az átadott információk banktitkokat is tartalmazhatnak. Ilyen lehet például a hitelszerződéshez csatolt értékbecslés. Az [origo] megkeresett több közvetítő céget, hogy megtudja, hogyan jutnak ezekhez az iratokhoz, és milyen banktitkokat kezelnek, de a vállalkozások - egy kivételével - elzárkóztak a beszélgetéstől.

Egy cégvezető azt mondta, hogy az általuk kínált - szerinte máshol is alkalmazott - konstrukció lényege a következő: a bank általában megbízza a közvetítő céget, hogy keressen egy vevőt, aki átvállalja a hitelt, hiteleket a banktól. Vagyis a vevő a banknak lényegében - nagy kedvezmény mellett - készpénzben kifizeti a bedőlt hiteles tartozását. A közvetítő cégnél jelentkező vevő, aki lakást szeretne vásárolni, nem adásvételi szerződést köt, hanem az ingatlan mellett feltüntetett alacsony összegért a követelést veszi meg, és az ingatlanra vételi jogot szerez, amelyet aztán érvényesít. (A vételi jog leegyszerűsítve azt jelenti, hogy annak jogosultja bármikor, egyoldalú nyilatkozatával megvásárolhatja az ingatlan tulajdonjogát.)

A közvetítő vállalkozás pedig - az [origo]-t tájékoztató cégvezető megfogalmazása szerint - "megoldja", hogy a bedőlt hiteles ezután elhagyja a lakást, és a vevő birtokba vehesse az ingatlant. A cégvezető erről a "megoldásról" csak annyit árult el, hogy "megbeszélik a bedőlt hitelessel a lakás elhagyásának ütemezését".

2015-ig kvóta alapján lehet kilakoltatni

A bedőlt hiteles lakásának kényszerértékesítése, vagyis a kilakoltatás egy kvótarendszer alapján történik július 1-jétől. Az idén nyáron elfogadott törvény szerint október 1-jéig csak azokat az adósokat lehet kilakoltatni, akik eredetileg húszmillió forint felett vettek fel devizahitelt vagy a ingatlanuk harmincmillió forintnál többet ér. Októbertől viszont már minden olyan bedőlt hiteles adós számíthat kilakoltatásra, akinek a fizetési késedelme meghaladja a 180 napot.

A törvény százalékosan határozza meg, hogy mennyi ingatlannál történhet meg a kilakoltatás. Az úgynevezett kényszerértékesítési kvóta alapján a bankok 2011-ben az összes fedezeti ingatlanuk két százalékát, 2012-ben három, 2013-ban négy, 2014-ben pedig öt százalékát adhatják át kényszerértékesítésre. Tehát a kilakoltatási moratóriumot véglegesen csak 2015-től oldják fel.

Arról, hogy pontosan hány bedőlt hiteles lakását árulják, mennyit sikerül eladni, és hány cég foglalkozik ilyen közvetítéssel, a cégvezető csak annyit mondott, hogy legalább egy tucat erre szakosodott vállalkozást ismer a fővárosban. Ezek a közvetítő vállalkozások - a cégvezető szerint tíz-húsz százalékos jutalékért dolgoznak, de van olyan közvetítő, amely fix összeget mond.

Évekig is elhúzódhat az eljárás

"Lehet, hogy erkölcsileg kifogásolható egy olyan lakást árulni, amelyben még ott lakik valaki, de ettől még nem törvénytelen" - mondta az [origo]-nak a közvetítő cégek gyakorlatáról Nagy Zoltán ingatlanjoggal foglalkozó ügyvéd. Szerinte ha "normálisan zajlik az ügylet, akkor senkit nem ér kár, hiszen a vevő megkapja a lakását, a bank pénzhez jut és leírhat egy rossz adóst, a bedőlt hiteles pedig ugyan elveszíti a lakását, de kiegyenlíti tartozását vagy legalábbis annak egy részét".

Az ügyvéd szerint "a problémák ott kezdődhetnek", ha a lakást hirdető közvetítő cég "nyomást gyakorol a bent lakóra, és akár illegális eszközökkel kényszeríti a kiköltözésre". A törvény tiltja, hogy zsarolással vagy fenyegetéssel vegyék rá a bedőlt hitelest a lakás elhagyására. Az ügyvéd szerint nem zárható ki, hogy a közvetítő cégek olykor használják ezeket az eszközöket, mert a végrehajtási eljárás "hosszadalmas lehet, és akár évekig is eltarthat".

Öt-tíz lakás egy csomagban

"A jelenség évek óta létezik, de az utóbbi hetekben többen kértek tanácsot, mire kell figyelni egy ilyen lakások megvásárlásánál" - mondta az [origo]-nak László Balázs, egy ingatlanvásárlással kapcsolatos tanácsadással is foglalkozó cég, a Paralel Art Studio vezetője. Azt mondta, habár általában a piaci ár hatvan-hetven százalékáért hozzá lehet jutni egy bedőlt hiteles lakásához, mindenkit figyelmeztet, hogy itt egy "vak vásárlásról van szó", ahol a vevő csak a külső szempontok, például a környék és a ház állapota alapján tud dönteni.

A vételár kifizetése és a tényleges beköltözés között pedig hónapok, szélsőséges esetben pedig egy-két év is eltelhet, ha a hiteles nem hajlandó kiköltözni a lakásból, és végrehajtási eljárást kell indítani. László Balázs csak azoknak ajánlja ezt a konstrukciót, "akik az ingatlanvásárlást alapvetően befektetésnek, és nem érzelmi-hangulati döntésnek tartják, és ki tudják várni az eljárás elhúzódását". Tapasztalatai szerint ilyen vásárlásokat sikeresen többnyire befektetők kezdeményeznek, akik "öt-tíz lakást vesznek egy csomagban", és van tőkéjük, türelmük, illetve szakértelmük ahhoz, hogy kivárják az eljárások végét. Nekik azért éri meg, mert a bedőlt hitelesek olcsón megszerzett lakásait később a piaci áron értékesíthetik, milliókat nyerve így egy-egy ügyleten.