Várhatóan a Margitszigeten áll majd Wass Albert szobra

Vágólapra másolva!
Már csak a fővároson múlik, hogy felállíthatják-e Wass Albert író mellszobrát Budapesten, a Margitszigeten. A főpolgármester-helyettes előterjesztéséről szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Vágólapra másolva!

Ha a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén erre rábólint, úgy a Margitszigeten állítják majd fel Wass Albert író mellszobrát. Az eredeti, 2004-es javaslat szerint az I. kerületi Vérmezőn állították volna fel Wass Albert író mellszobrát, de akkor az illetékes fővárosi bizottságok nem hoztak határozatot az ügyben. A margitszigeti helyszínt a Budapest Galéria szemlebizottsága is megfelelőnek találta, így már csak a közgyűlésen múlik, hogy a tulajdonában lévő közterületen felállíthatják-e Andrássy Kurta János szobrászművész alkotását.

Az alkotás köztéri elhelyezését - ahogy 2003-ban is - egy magánszemély, Demeter Vilmos kezdeményezte. A helyszínjavaslaton azért változtattak, mert a Vérmező elsődlegesen más történelmi eseményekhez köthető, így merült fel a Margitszigeten az úgynevezett művészsétány környezete. Ezen sétányon, a Szent Mihály-kápolna közelében áll már három festőművész, Barabás Miklós, Munkácsy Mihály és Rudnay Gyula szobra is.

Wass Albert mellszobra nem kerül majd a főváros tulajdonába, és az elhelyezés költségeit sem hárulnak az önkormányzatra, azt a kezdeményező állja.

Wass Albert 1908-ban született, a kolozsvári Ellenzék munkatársa és az Erdélyi Szépmíves Céh tagja volt. Farkasverem című regényéért 1934-ben Baumgarten-díjat kapott. 1944-től 1952-ig Németországban élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le, 1956-tól a University of Florida tanára volt. Megalapítója az Amerikai Magyar Szépmíves Céhnek. Wass Albert 1998-ban halt meg.