Gyurcsány lenne Lázár János fizetésreformjának egyik nagy nyertese

Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök, mszp, képviselői bér változtatás
Vágólapra másolva!
Nagyjából két tucat képviselőnek emelkedne a fizetése, ha megvalósulna Lázár János fideszes frakcióvezető javaslata a képviselői juttatások átalakításáról. Gyurcsány Ferenc fizetése például majdnem megduplázódna, viszont van olyan kormánypárti képviselő is, akinek a felére eshet a tiszteletdíja. Lázár javaslatának több részlete nem ismert egyelőre, de úgy tűnik, lényegesen leegyszerűsítené a most alig átlátható, visszaélésekre lehetőséget adó rendszert.
Vágólapra másolva!

Duplájára nőne Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök képviselői fizetése, és több más képviselő jövedelme is megemelkedne, ha megvalósul Lázár János fideszes frakcióvezető elképzelése a képviselői tiszteletdíjak átalakításáról. Lázár a jelenlegi, bonyolult rendszer helyett egységesen a helyettes államtitkárok illetményének megfelelő fizetést, bruttó 745 ezer forintot adna a képviselőknek.

Lázár pénteken jelentette be, hogy átalakítaná a mostani, szerinte rendkívül képmutató rendszert. Lázár javaslata szerint az új rend 2012. szeptember 1-jétől indulna, a képviselői fizetés bruttó 750 ezer forint lenne, az országgyűlés tagjai más pénzbeli juttatásra nem lennének jogosultak. Nem pénzbeli juttatásként a képviselők - a választókerületüktől függően - üzemanyagkártyát kapnának, amely nem átruházható, névre és rendszámra szólna. Lázár szerint megszűnne a lakhatási támogatás is, az erre rászoruló képviselőknek az Országgyűlés Hivatala biztosítana lakhatást.

A többség rosszul jár

Az [origo] összegyűjtötte az Országgyűlés Hivatala által közzétett fizetési adatokat, amelyekből kiderül: a képviselők döntő többsége, mintegy 300 képviselő biztosan rosszul járna a Lázár által múlt pénteken bejelentett változásokkal. A legfrissebb, augusztusi adatok alapján körülbelül húsz képviselőnek nem változna érdemben a fizetése, míg nagyjából ötven képviselő kaphatna többet a jelenlegi tiszteletdíjnál. Utóbbiak közül azonban körülbelül húszan önkormányzati tisztséget viselnek, amire speciális szabályok vonatkoznak.

A legtöbbet ma az országgyűlés elnöke, Kövér László keres, de ő közjogi méltóság, az ő illetményéről külön törvény rendelkezik. Az alelnökök Lázár tervei szerint miniszteri illetményre lennének jogosultak, ami ma bruttó 1 101 900 forint. Ez alapján mind az öt alelnök rosszul járna, a legtöbbet, több mint bruttó 400 ezer forintot a fideszes Jakab István veszítene.

alelnök (frakció)

illetmény

vk. pótlék

lakhatási

összesen

Jakab István (Fidesz)

811 650

626 130

115 950

1 553 730

Latorcai János (KDNP)

788 460

626 130

1 414 590

Ujhelyi István (MSZP)

649 320

556 560

115 950

1 321 830

Lezsák Sándor (Fidesz)

811 650

486 990

1 298 640

Balczó Zoltán (Jobbik)

858 030

278 280

115 950

1 252 260


A bizottsági elnökök jelenleg 278 280 forint tiszteletdíjra jogosultak egyéb járandóságaik mellett. Lázár javaslata szerint nekik a jövőben egységesen az államtitkári illetmény, bruttó 997 200 forint járna. Ezzel a KDNP-s Rubovszky György, a mentelmi bizottság elnöke, illetve a fideszes Hörcsik Richárd, az európai ügyek bizottságának elnöke járna a legrosszabbul. Rubovszky jelenleg bruttó 1,4 milliót, Hörcsik pedig több mint 1,3 milliót keres. (Rubovszky frakcióvezető-helyettes, három bizottságban tag, egynek pedig elnöke. Hörcsik azért kap magas fizetést, mert bizottsági elnök, illetve sárospataki választókerülete messze van Budapesttől.)

A sem alelnöki, sem bizottsági elnöki tisztséget be nem töltő képviselők közül a fideszes Mátrai Márta járna a legrosszabbul. A képviselőnő frakcióvezető-helyettes, két állandó és egy eseti bizottságban tag, egynek pedig alelnöke, Somogy megyei képviselőként kap választókerületi pótlékot, illetve lakhatási támogatást is felvesz, így összesen bruttó 1,4 millió forintot kap havonta. Ha megvalósulna Lázár elképzelése - amely szerint a bizottsági tagságért nem járna pluszpénz -, a képviselőnő fizetése majdnem a felére esne vissza.

Az öt legtöbbet kereső, sem jegyzői, sem bizottsági elnöki tisztséget nem viselő képviselő (bruttó összegek):

képviselő

illetmény

vk. pótlék

lakhatási

összesen

Mátrai Márta (Fidesz)

730 485

556 560

115 950

1 402 995

Vitányi István (Fidesz)

544 965

672 510

115 950

1 333 425

Pósán László (Fidesz)

568 155

626 130

115 950

1 310 235

Ágh Péter (Fidesz)

521 775

626 130

115 950

1 263 855

Apáti István (Jobbik)

463 800

672 510

115 950

1 252 260


Lázár János elképzelése szerint jövő szeptembertől a frakcióvezetők és helyetteseik nem kapnának külön fizetést az országgyűléstől, a képviselőcsoportok a saját költségvetési keretükből fizethetnék a vezetőiket, ha akarják. Jelenleg a frakcióvezetők 278 280 forintot, helyetteseik 231 900 forint pluszjövedelmet kapnak. Az öt frakcióvezető közül Vona Gábor, a Jobbik elnöke keres a legjobban (bruttó havi 1 millió 159 ezer forint), míg az LMP-s Schiffer András és a szocialista Mesterházy Attila a legrosszabbul (mindketten bruttó 997 ezer forintot kapnak).

frakcióvezető

illetmény

vk. pótlék

lakhatási

összesen

Vona Gábor (Jobbik)

672 510

486 990

1 159 500

Harrach Péter (KDNP)

672 510

417 420

1 089 930

Lázár János (Fidesz)

510 180

556 560

1 066 740

Mesterházy Attila (MSZP)

510 180

486 990

997 170

Schiffer András (LMP)

718 890

278 280

997 170


A kormányzati tisztséget (miniszter, államtitkár, kormánymegbízott vagy miniszterelnöki biztos) betöltő képviselők már jelenleg is csak az alapdíjat (231 900 forint) vehetik fel, semmilyen más képviselői juttatásra nem jogosultak, hiszen a kormányzati posztért külön fizetés jár. Lázár ezt úgy szigorítaná, hogy ezeknek az embereknek választaniuk kellene: vagy a kormányzati, vagy a képviselői fizetést veszik fel. Valószínű, hogy a többség a kormányzati fizetést választja, így összesen 45 kormánypárti képviselő esik el bruttó 231 900 ezer forinttól.

Lázár múlt pénteki bejelentése nem tért ki az önkormányzati tisztséget is viselő képviselőkre, pedig közülük sokan szerepelnek a képviselői fizetési lista alján. A jelenlegi szabályok szerint ugyanis le kell vonniuk az önkormányzattól kapott költségtérítést a választókerületi pótlékból (erről feledkezett meg állítása szerint több kormánypárti képviselő, amiért később büntetést is kellett fizetniük). Az [origo] megkereste Lázár Jánost, hogy megtudjuk, mit tervez a polgármester képviselők fizetésével, de munkatársai a keddi frakcióülés miatt későbbre ígértek választ.

Az országgyűlés adatai szerint jelenleg a KDNP-s Bagdy Gábor és a fideszes György István főpolgármester-helyettesek a legkevesebbet kereső képviselők között vannak, ők az országgyűléstől bruttó 371 040 forintot kapnak. Tóth József, a XIII. kerület MSZP-s polgármestere bruttó 456 768 forintot, a IV. kerület fideszes vezetője, Wintermantel Zsolt pedig 462 640 forintot keres. Polgármesteri költségtérítésük miatt ugyanis ők csak 62 ezer, illetve 68 ezer forint választókerületi pótlékot vesznek fel.

Ellenzékiek örülhetnek

Bagdy és György mellett Gyurcsány Ferenc szintén a legalacsonyabb képviselői fizetési kategóriába tartozik. Ő azért kap alacsony képviselői fizetést (bruttó 371 ezer forint a tiszteletdíja), mert nem tagja egyetlen bizottságnak sem, és nem visel frakciótisztséget sem. Rajta kívül is van viszont 21 képviselő, aki szintén nyertese lehet a Lázár által javasolt változásoknak: azok a budapesti képviselők, akik csak egy bizottságban tagok, nem kapnak lakhatási támogatást és nincs önkormányzati tisztségük sem, így mindannyian egységesen bruttó 630 768 forintot keresnek.

Ők a következők: Burány Sándor (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Hollósi Antal Gábor (Fidesz), Kiss Péter (MSZP), Kubatov Gábor (Fidesz), Kukorelly Endre (LMP), Kupper András (Fidesz), László Tamás (Fidesz), Lendvai Ildikó (MSZP), Menczer Erzsébet (Fidesz), Molnár Zsolt (MSZP), Németh Zoltán (Fidesz), Novák Előd (Jobbik), Pál Tibor (MSZP), Rónaszékiné Keresztes Mónika (Fidesz), Schön Péter (Jobbik), Szabó Gábor (Jobbik), Szabó Rebeka (LMP), Szanyi Tibor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Vitányi Iván (MSZP).

Bonyolult rendszer
Jelenleg a képviselők alapdíja havi bruttó 231 900 forint, amihez többféle jogcímen járnak kiegészítések. A legfontosabb a választókerületi pótlék, amely a budapesti képviselőknek az alapdíj 60 százaléka (139 140 forint), a legmesszebbről, 300 kilométernél távolabbról érkezőknek pedig 160 százaléka (371 040 forint). A választókerületi pótlék is adóköteles, de az adóalapot költségek elszámolásával csökkenteni lehet. Az adóbevallásokat viszont nem az Országgyűlés Hivatala készíti, így nem tudni, mennyi költséget számolnak el a képviselők. Az a képviselő, aki önkormányzati tisztségviselőként költségtérítésben részesül, ennek összegével csökkentett választókerületi pótlékra jogosult.

Az országgyűlés alelnöke 417 420 forint, jegyzői 162 330 forint pótdíjra jogosultak. Egy bizottság elnöke 278 280 forintot, alelnöke 231 900 forintot kap, a képviselő az első bizottsági tagságáért 162 330, a másodikért 57 975 forintot kap. A frakcióvezetők jelenleg 278 280 forintot, helyetteseik 231 900 forintot keresnek. A lakhatási támogatás jelenleg 115 950 forint (ezt ma 234 képviselő veszi fel), illetve a képviselők 139 140 forintot kapnak egy asszisztens alkalmazására.

A rendszer megváltoztatását már az előző kormányzati ciklusban is tervezték a kormánypártok, de jelentős átalakulás nem történt a képviselői juttatások rendszerében.