Kevesen fizettek, csökken a parkolási díj a pesti rakpart egy részén

Vágólapra másolva!
Óránkénti 160 forintra csökkenti Budapest a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén a parkolási díj összegét, mert kevesen használják a parkolókat. Csökken a parkolási díj a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron is.
Vágólapra másolva!

György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén korábban, amikor nem kellett fizetni, 100 százalék felett volt a kihasználtság. A várakozási díj bevezetése után ez a mutató 15 százalékra csökkent; ennek nagy részét pedig a szabálytalanul parkoló autók teszik ki, amelyek után nem fizetnek parkolási díjat.

A főpolgármester-helyettes azt javasolta, hogy 240-ről 160 forintra csökkentsék a várakozási díj mértékét óránként. Az az autós, aki 3 órára megfizeti a parkolási díjat, az üzemidő végéig várakozhat ugyanazon a helyen. Az alsó rakpart V. kerületi részén, ahol jelenleg 400 forintot kell fizetni óránként, György István azt javasolta, hogy ne változtassanak a díjakon. Bár csökkent a kihasználtság, hamarosan buszparkolókat fognak kialakítani, ami csökkenti a személyautók parkolóhelyeinek számát.

Csökken a Szilágyi Erzsébet fasoron is a várakozási díj mértéke a Pázsit utca és a Házmán utca között, ahol idén januártól kell fizetni. A járművel itt várakozóknak az eddigi 320 forint helyett 240 forintot kell fizetnie.

A pótdíj kiszabásáról szóló értesítésen a jövőben fel kell majd tüntetni a türelmi időt, vagyis azt, hogy az ellenőrzéstől számított 5 percen belül nem kell fizetni a bírságért, ha a jármű vezetőjének van érvényes parkolójegye erre az időszakra.

Változik a szabálytalanul tárolt járművekre vonatkozó passzus is. Ezentúl az üzemképtelen járművet szabálytalanul tároló autósok szabálysértést követnek el, és ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók.