Jóváhagyta a kórházak államosításának tervét a Fővárosi Közgyűlés

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP-frakció tagjainak igen szavazataival elfogadták azt a megállapodást, amelynek értelmében tucatnyi kórház kerülhet át a fővárostól az államhoz. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint emiatt kórházbezárásoktól lehet tartani, amire Tarlós István főpolgármester úgy reagált, hogy Horváth "csacskaságokat csacsog".
Vágólapra másolva!

Jóváhagyta a fővárosi egészségügyi intézmények állami kézbe adásának előkészítését meghatározó megállapodást szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az erre vonatkozó előterjesztésről név szerinti szavazáson, a Fidesz-KDNP-frakció tagjainak igen szavazataival, valamint az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselőinek nem szavazataival döntött a testület.

A javaslat szerint a tizenkét fővárosi önkormányzati fenntartású és egy alapítványi működtetésű egészségügyi intézményt 2012. január 1-jén venné át az állam, és az átadás-átvétel zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a főváros és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium tematikus munkacsoportokat alakítana ki.

A több mint másfél órás, időnként személyeskedésbe forduló vitában Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője úgy vélekedett: nincs garancia arra, hogy a fővárosi kórházak a jövőben megfelelően működjenek, a Gyógyszerkészleti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) gyakorlatilag szabad kezet kap, ami "konkrét irányítási zavarhoz fog vezetni". Komoly aggodalomnak nevezte azt is, hogy "sehol nincs leírva, hogy a kórházakat nem akarják bezárni". A szocialista politikus név szerinti szavazást kért az előterjesztésről.

Tarlós István főpolgármester válaszában azt mondta: nem hajlandó "értelmetlen, ostoba vitát" lefolytatni a kérdésben. Mint fogalmazott, az MSZP politikusa "csacskaságokat csacsog", amikor kórházbezárásokról beszél. A főpolgármester arra kérte a szocialisták frakcióvezetőjét: akkor térjenek vissza a kérdésre, ha "látványos és neoprimitív megállapítások helyett" konkrét dokumentumokkal tudja igazolni a felvetéseit.

Havas Szófia MSZP-s képviselő súlyosan jogsértőnek tartja az átadás-átvételt. A fideszes Rogán Antal erre reagálva közölte: a javaslat a jelenlegi jogszabályoknak tökéletesen megfelel. Jelezte azt is, hogy ősszel a parlament elfogadja az új önkormányzati törvényt, és módosítja az államháztartási törvényt is.

A vitában a jobbikos Czeglédi János, illetve az LMP-s Somfai Ágnes is aggályosnak tartotta, hogy nem ismerik az átadás-átvétel részleteit, sok a kérdés az ügyben. Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes arról beszélt: a javaslat elfogadása nem jelent automatikus átadás-átvételt, hanem magát a folyamatot szabályozza.

Csúszik több közlekedési projekt

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén több közlekedéssel kapcsolatos felújítás véghatáridejét is módosított. A képviselők megszavazták a Margit híd felújítása véghatáridejének kitolását 2011. augusztus 31-ről 2012. június 15-ére. Tovább csúszik a csepeli gerincút kiépítése is, amelyre még 2009-ben kötöttek támogatási szerződést.

A Fővárosi Közgyűlés döntött arról is, hogy külső céget bíznak meg a BKV reklámfelületeinek értékesítésével. A nyertes céget nyilvános versenyeztetési eljárásban választják ki, a közérdekű reklámok megjelenésének alapelveit a BKK dolgozza ki. A BKV éves reklámbevétele 500 millió forint.

A testület jóváhagyta az újpesti uszoda megépítését. Az új létesítmény a jelenlegi Babits Mihály Gimnázium telkén épülne. A IV. kerület új uszodájának építését tavasszal kezdhetik meg és várhatóan 2012 végén, vagy 2013 elején adják át. A beruházás az előzetes becslések szerint 7-900 millió forintba kerül.

Több közterület új elnevezést kapott

Több fővárosi kerület kezdeményzeésére módosították több közterület elnevezését. A javaslatban eredetileg kilenc helyszín szerepelt, de a városvezető előterjesztői kiegészítésként, Láng Zsolt II. kerületi polgármester kérésére benyújtotta, hogy egy korábban névtelen közpark Bibó István jogász, történész, politikai gondolkodó nevét vegye fel. Emellett elfogadták a képviselők, hogy a II. kerületben a Margit híd budai hídfőjénél, a híd déli oldalán lévő névtelen közterület Gyóni Géza magyar költő nevét vegye fel; a XIV. kerületi Állatkerti utat Gundel Károly világhírű vendéglősről, a magyar gasztronómia történetének feldolgozójáról nevezik el. Három III. kerületi névtelen közterület is nevet kap: ezek egyike Hamvas Béla filozófus, író, egy másik Toldalagi Pál költő, egy harmadik pedig Pércsi Lajos '56-os mártír őrnagy nevét veszi fel. A XVI. kerületi képviselő-testület javaslata alapján Krenedits Sándorról, Rákosszentmihály egykori főjegyzőjéről és díszpolgáráról nevezik el a jelenlegi Ságvári utcát.

Miután a névadó elhalálozását követő 25 évről öt évre csökkent az elnevezéssel kapcsolatos korlátozás, lehetőség nyílt arra, hogy közterület viselje Pongrátz Gergely, az 1956-os forradalom Corvin közi felkelőcsoportja utolsó főparancsnokának nevét. A tér a XIV. kerületben, a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út közötti névtelen területen van. Egy esetben a korábbi elnevezés visszaállítását fogadta el a testület: az óbudai Dugovics Titusz tér Korona térre változik vissza. A XI. kerületben, a Bercsényi utca északi vége melletti, jelenleg névtelen fásított közkert a Gárdonyi tér elnevezést veszi fel. A köztudatban ez a tér egyébként már Gárdonyi térként szerepel, az ott található Gárdonyi-szobor miatt.