"Se cigi, se dohány" - senki nem emlékszik uzsorázó polgármesterre Gadnán

gadna polgármester uzsora
Vágólapra másolva!
Árult ezt-azt, de nem a boltinál magasabb áron. Szép nagy háza van, de a helyiek szerint rendes, dolgos ember. A gadnaiak többsége szerint semmi nem igaz abból, hogy a rendőrség által elvitt helyi polgármester uzsorázott volna, csak rosszakarói jelentették fel. Páran rebesgetik, hogy lehet valami a dologban, de senki nem fog beszélni, mert a kihasznált kuncsaftok rászorulnak az uzsorásokra.
Vágólapra másolva!

"Nem igaz az! Hát nyolc gyereke van annak is, ha megvesz egy-két rúd párizsit, csak nem adja tovább! Kenyeret, azt igen, azt vettünk tőle, de azt is rendes áron adta, mint a boltban" - fakadt ki a polgármesteri hivatal szomszédságában, a portája előtt üldögélő cigány asszony Gadnán, amikor a polgármesterük állítólagos uzsoraboltjáról kérdeztük csütörtökön. Bárkit szólítottunk meg a faluban, mindenki két dolgot állított egybehangzóan: nem volt semmiféle bolt a polgármesternél, és hogy 280 forintért adta a kenyér kilóját.

A rendőrség szerdán uzsora és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a Borsod megyei település 43 éves polgármesterét és a feleségét. A rendőrség közleménye szerint a nyomozás során kiderült, hogy a házaspár a saját házukban engedély nélküli boltot üzemeltetett, ahol kétszeres, háromszoros áron adták az árut; a gyanú szerint a polgármester 1500 forintért adott egy csomagos dohányt, kilencszázért 20 deka csomagolt párizsit, és hatszáz forint volt a kenyér kilója. "Mivel a településen nincs bolt, így nem is lehet máshol élelmiszert venni" - írták.

A rendőrség közleménye szerint a polgármesterék "két pénzkifizetés között az ott lakók rászorultságát kihasználva hitelezték az élelmiszereket". A vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást füzetben vezették, amit szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú fizetések kifizetésekor beszedtek az érintettektől. A rendőrség szerint a polgármester veréssel fenyegette azokat, akik sérelmezték a magas kamatot, és nem akartak fizetni.

"Nem koppan semmi a faluban"

A falu melletti dombon álló, szépen gondozott templom- és sírkertből nézve csütörtökön idillien festett a késő szeptemberi napsütésben a kis település. Egy gadnai születésű férfi szerint közelebbről nézve már nem ilyen szép a kép.

"Gyönyörű volt itt az élet valamikor. Amikor még volt a téesz, mindenkinek volt munkája, hiába rossz a föld, csak 3-4 aranykoronás, megművelték. A dombokon körben szőlőlugasok, minden háznál veteményes, gyümölcsfák, baromfiudvar. Most meg? Az enyészet. Minden eltűnt, és aki tehette, már elmenekült innen" - mutatott körbe az udvarán állva.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A férfi, aki már csak idős édesanyját gondozni jár vissza a faluba, azt meséli, annak idején két roma család élt Gadnán, a juhász meg a pásztor családja, de ők is a település szélén, egy külön telepen laktak. Ma 280-an élnek a faluban, a régi gadnaiak közül mára csak néhány idős, 70-80 éves ember maradt, a gyerekeik elvándoroltak. A faluban mindenki azt mondta, ma már többségben vannak a romák, egyikük, egy 65 éves férfi azt mondta, ő a legidősebb közülük.

"Négy éve megöltek egy 88 éves asszonyt, ott, abban a házban, hogy elvegyék a 78 ezer forint nyugdíját. Nem koppan semmi a faluban, nem tud leesni, mindent előbb elvisznek. De már nem nagyon van mit: a szőlőket kivágták, az erdőt elhordták" - mondta a háza udvarán álldogáló idősebb férfi.

Munka nincs, csak az dolgozik, akit a hivatal közmunkában foglalkoztat. A többiek a gyerekekkel együtt naphosszat a házaik előtt üldögélnek. "Beszélgetünk. Máshol is így van, nem?" - válaszolta egyikük, amikor megkérdeztük, mivel, hogyan telnek a napjaik.

A vajda is itt akart polgármester lenni

Mindenki azt mondja, azóta van viszonylagos rend és nyugalom Gadnán, mióta Lakatos Dezső a polgármester. "Azóta nem járkálnak be a házakba, ő is cigány, valahogy kordában tudja tartani őket" - mondta egy idős, botra támaszkodó asszony.

Lakatos az előző ciklusban, időközi választáson került a falu élére, tavaly ősszel több mint hetvenszázalékos fölénnyel választották újra. "Pedig a cigány vajda is itt akart polgármester lenni Gadnán, gondolhatja, mennyire szeretjük, ha így is őt választottuk" - mondta egy roma asszony a polgármesterről.

Lakatos frissen festett, mutatós kerítésű háza kilóg a gadnai utcaképből, látszik, hogy ott él a legtehetősebb ember. "Nem tudom, miből telik neki rá, de nagyon igyekvő, tiszta emberek. A házat is saját maga csinálta, a kőművesmunkát is nagyon pontosan elvégzi" - mondta az egyik közeli házban lakó idős asszony.

Egy fiatalasszony szerint a polgármester a falut is kicsinosította, virágokat ültetett, lekaszáltatta a gazt, és még azt is megtette, hogy szeptember elején nagy halom gyerekruhát hozott a Tescóból a faluba, és fél áron árulta, "hogy a cigány gyerekek is rendes ruhában tudjanak óvodába menni". "A szomszédos Felsővadászra kellene mennünk a segélyért, de kinek van kedve annyit gyalogolni? A polgármester sokszor elment érte kocsival, aztán kiosztotta" - mondta egy fiatalabb férfi.

"Hogy fizetnénk még kamatot is?"

"Szerintem akkor is csak a falu meg az emberek érdekét nézte, amikor elkezdett kenyeret árulni" - mondta a polgármesterről a szociális gondozó, aki az időseknek hordta szét az óvodából az ebédet. A kenyeret ő is a polgármestertől hordta, mint mindenki a faluban. "Nekem 280 forintért adta kilóját, de én mindig kifizettem. Hogy a cigányoknak hogy adta, azt nem tudom" - mondta egy idős, a polgármester közeli szomszédságában élő asszony is.

"Nem volt ott semmiféle kamatos pénz! Nézzen körbe, itt mindenki 28 500 forint jövedelempótló támogatást kap, hogy fizetne abból még kamatot is?" - kérdezte felháborodva egy cigány asszony, amikor arról kérdeztük, hoztak-e árut hitelbe a polgármestertől. Mások azt mondták, nem bolondok ők, hogy annyiért megvegyék az árut, amikor máshol is tudnak vásárolni. "Bolt, az már évek óta nincs itt. Bármikor árut hoztak, éjszaka feltörték, kipakolták, úgyhogy egy idő után megelégelték a tulajdonosok, és becsukták" - mondták. "Mi Miskolcra járunk a hipermarketekbe, mert ott minden olcsó" - állította egy roma férfi.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Sokat fogyasztott, ezért a MÉH-be viszik a Trabantjukat ezek a férfiak. A képre kattintva galéria nyílik!

Hetente több mozgóboltos is megfordul a faluban, csütörtökön déltájban épp a szódás hajtott végig meg-megállva, zenélve a falun. Egy fiatalasszony ásványvízzel, nagy zacskó szotyival, energiaitallal és kókuszos süteménnyel megpakolva jött vissza tőle a házuk elé. "Ez is árul mindent, ez miért nem bántja senki szemét?" - kérdezte. A szódás főleg üdítőt és édességet tart, van Pepsi is, de ezen a környéken csak az olcsóbb üdítő fogy, az is főleg csak segélyosztás után.

"Eleinte megpróbáltak hitelt kérni, de megmondtuk, hogy nincs, és azóta nem is próbálkoznak, ha vásárolni akarnak, hozzák a pénzt" - mondta a szódás. A kocsiról hatvan forintért lehet ásványvizet venni, százas egy nagy üveg üdítő, és háromszáz forint egy tálca sütemény.

A helyiek szerint minden reggel fél hétkor jön egy kenyeres is, akinél a pékárun kívül sokféle élelmiszert is lehet venni. "Annál is jó a kenyér, de a polgármesternél kényelmesebb volt, oda nem kellett fél hétkor menni, ha délig aludt az ember, akkor is kapott kenyeret" - mondta az egyik férfi. Egy másik férfi szerint ott is csak reggel lehetett vásárolni, hiszen a polgármester nyolcra már ment a hivatalba. Egy idős asszony azt mondta, Lakatos úgy egy hónappal ezelőtt kezdett csak árulni, Encsről hozta hozzá minden reggel egy kocsi az árut.

Bosszút sejtenek

A helyiek szerint a polgármestert valamelyik haragosa "nyomta fel", van, aki szerint az egyik testvérével veszett össze, mások szerint azok akartak bosszút állni Lakatoson, akiket feljelentett, mert betonoszlopokat loptak el a templomkertből. Mintha összebeszélt volna az egész falu, uzsoráról, "kamatos pénzről" még azok sem akartak tudni, akik amúgy fújnak a polgármesterre, legfeljebb egy-egy elszólás árulkodott arról, hogy csak idegenek előtt tabu a téma.

"Most aztán nagyon odavannak a romák, se cigi, se dohány. Homrogdon kapnának legközelebb, de oda meg 600 forint a buszjegy" - mondta egy idősebb férfi, de amikor faggatni kezdtük, azt mondta, nem mond, nem tud semmit.

"Fogadjunk, hogy nem tudtak meg semmit Gadnán. Én is ismerek egy csomó uzsorást, megveszik Miskolcon az Auchanban a kacsa far-hátat 150 forintért, aztán 500-ért adják tovább" - mondta már útban Miskolc felé egy környékbeli férfi az [origo]-nak. "Nem fogják elárulni őket ezek a szerencsétlen emberek, mert rájuk vannak szorulva, valahonnan holnap is kell kaját szerezniük" - mondta. A rádió nem sokkal később mondta be, hogy a bíróság elrendelte Lakatos és felesége előzetes letartóztatását.