Nem könnyít Tiomosenko helyzetén az ukrán parlament

Vágólapra másolva!
Az ukrán parlament szerdán elutasította, hogy napirendre tűzze azt a jogszabály-módosítást, amely megkönnyíthetné a bíróság előtt álló volt kormányfő, Julija Timosenko helyzetét.
Vágólapra másolva!

"Egyes hivatali személyek felelősségének dekriminalizálása" céljából nyújtott be törvénymódosi tervezetet néhány nappal ezelőtt a Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem pártszövetség listáján megválasztott Vjacseszlav Kirilenko. A javaslat, amely a büntető törvénykönyv két cikkét módosítaná, megkönnyíthetné a bíróság előtt álló volt kormányfő, Julija Timosenko helyzetét, akit a büntető törvénykönyv 365. cikke alapján, súlyos következményekkel járó hivatali visszaélés vádjávalalapján vontak felelősségre. Az ukrán parlament csütörtökön azonban elutasította a kezdeményezést.

Timosenkót a főügyészség azzal vádolja, hogy 2009-ben hivatali hatalmával visszaélve Ukrajna számára előnytelen feltételek mellett kötötte meg az orosz-ukrán gázszállítási szerződéseket, több mint 1,5 milliárd hrivnya (200 millió dollár) kárt okozva az államnak.

Az ügyész szeptember végén hétévi börtönbüntetés kiszabását kérte, szorgalmazta, hogy Timosenkót tiltsák el három évre bizonyos tisztségek betöltésétől, továbbá sürgette az okozott kár megtérítésének elrendelését.

Timosenko tagadja a vádat, és azt hangoztatja, hogy politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics elnök így kívánja őt eltávolítani a politikai színtérről.