Több mint 21 milliót költöttek idén a vidékfejlesztési miniszter utaztatására

Vágólapra másolva!
A legtöbbször Belgiumba utaztak a Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársai, az év első hónapjában összesen 86 millió forintot fordított a tárca külföldi kiküldetésre.
Vágólapra másolva!

Kimutatást tett közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken, amelyben részletezi, hogy a szervezethez tartozó állami vezetők hova utaztak az év első kilenc hónapjában. A legtöbbször Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indult útnak 27 alkalommal, őt követi Kardeván Endre a minisztérium államtitkára 15 úttal, a harmadik helyen Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, ő 14 úton vett részt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársainak utazásaira több mint 86 millió forintot költöttek, a leggyakoribb úticél Belgium volt, ide 21 alkalommal indult magyar delegáció ebben az évben. A második leggyakoribb célpont Szlovákia volt, ide hétszer utazott magyar küldöttség, a harmadik helyen Franciaország állt, ide ötször utaztak a minisztérium munkatársai. A leggyakoribb célpontba, Belgiumba a legdrágább utazás 1 millió 132 ezer forintba került, ekkor Kardeván Imre államtitkár utazott, a legolcsóbb belga úton Bognár Lajos helyettes államtitkár vett részt, ő 194 ezer forint költségen utazott Belgiumba, ekkor a költségeket az Európai Bizottság állta. Az év első kilenc hónapjában 21 millió forintba kerültek a tárcának Fazekas Sándor utazásai, ezzel a vidékfejlesztési miniszter utazásaira költött a legtöbbet az állam. Az utazásokról szóló tételes listát itt találja.