Mesterházy biztosra veszi Gyurcsányék távozását az MSZP-ből

Vágólapra másolva!
Az MSZP elnöke szerint az elválásnak "a lehető legkulturáltabban" kell megtörténnie. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció képviselői lemondtak a párt megújításáról, kiválnak, és új frakciót alakítanak a parlamentben. Jelenleg a kiválás utáni együttműködésről tárgyalnak a pártszékházban.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attilának meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferencék távozni fognak a szocialista pártból, szerinte nyilatkozataik erről árulkodnak. Az MSZP elnöke ugyanakkor azt mondta: biztos benne, hogy az MSZP a következő években is a legnagyobb ellenzéki frakció marad - a szocialista képviselőcsoport létszáma jelenleg 12-vel nagyobb a Jobbikénál -, és abban is, hogy akik az MSZP-ben maradnak, újjáépítik a pártot, megfelelő programot kínálnak a választóknak, és 2014-ben leváltják az Orbán-kormányt.

A frakciószakadásról elmondta: a házszabály homályosan fogalmaz, így ha ez megtörténik, a parlamentnek több kérdésben is döntenie kell, az viszont biztos, hogy minden képviselőt megillet a jog, hogy valamely bizottságnak a tagja legyen. A pártelnök arról is beszélt, hogy az elválásnak "a lehető legkulturáltabban" kell megtörténnie. A kérdésre, hogy a békés elválás mit jelenthet, azt mondta az újságíróknak: "nemsokára meg fogják látni".

Mesterházy Attila sajtótájékoztatójával egy időben az MSZP Jókai utcai székházában zajlik az az úgynevezett platformkonferencia, amelyre a pártban működő hét tömörülés vezetőit hívta meg Hiller István korábbi pártelnök. A Demokratikus Koalíciót (DK) Gyurcsány Ferenc képviseli, a téma pedig a DK kiválása utáni együttműködés lehetősége lehet.

Varju László, a DK igazgatója az MR1-Kossuth Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta: már lemondtak az MSZP megújításáról, és biztosra vette, hogy a szocialista frakcióból való távozásuk után képesek lesznek önálló képviselőcsoportot alakítani, vagyis meglesz az ehhez szükséges tíz politikus.