A frakcióhűségről nyilatkoztatja a szocialistákat Mesterházy

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila felszólította az MSZP-frakció tagjait, hogy a parlamenti képviselőcsoport jövő hétfői ülésén nyilatkozzanak, a szocialista képviselőcsoportban maradnak-e. Gyurcsány Ferenc a pártelnök javaslatára reagálva csütörtökön újságíróknak azt mondta: még hétfőn is a frakció tagja lesz.
Vágólapra másolva!

Az MSZP elnök-frakcióvezetője elmondta: az 58 tagú frakció összes tagjának elküldött egy nyilatkozatot, amelynek aláírásával a képviselők vállalnák, hogy továbbra is az MSZP képviselőcsoportjában politizálnak. A nyilatkozatot a hétfői frakcióülésen kell leadniuk. Mesterházy Attila ezt arra hivatkozva kérte, hogy Varju László - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója - szerdán a Magyar Rádiónak nyilatkozva egyértelművé tette, hogy új frakció alakításán dolgoznak, és biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása.

A pártelnök elmondta, ezek a szavak a sajtóban és a pártban is találgatást indítottak el arról, hogy "kik lehetnek a tízek", akik távoznak az MSZP-frakcióból. Mesterházy Attila szerint azonban ebben az ügyben nincs helye titkolózásnak, a nyilatkozat aláírásával pedig hétfőn világossá válik, hogy a jövőben kikből áll majd az MSZP-frakció.

A politikus hozzátette: aki maradni akar, annak a papír aláírása nem jelent kockázatot, a távozni szándékozókat pedig azok között kell keresni, akik ezt nem teszik meg. Arra a kérdésre, hogy a nyilatkozat milyen időtartamra jelent kötelezettséget - vagyis elképzelhető-e, hogy valaki aláírja, majd néhány hét múlva kilép -, Mesterházy Attila úgy válaszolt: a politikában minden elképzelhető, de "ez nem játék", az ország jövőjét is befolyásolja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt sorsa hogyan alakul, és neki frakcióvezetőként tudnia kell, hogy kire számíthat a továbbiakban. Kérdésre válaszolva közölte: nem tartóztat vagy presszionál senkit, aki menni akar, menjen, ez mindenkinek a személyes döntése.

Beszélt arról is, hogy másfél évig a pártegység fenntartására törekedett, mára azonban világossá vált, hogy vannak az MSZP-ben, akik nem akarnak tovább annak tagjai maradni. "Ha ez a döntés megszületett, és ennek valóban tartalmi, ideológiai, hitbeli, politikával kapcsolatos okai vannak (...) a távozás nem attól függ, hogy nyolc, kilenc, tíz vagy tizenegy képviselője van" a Demokratikus Koalíciónak - reagált arra az észrevételre, hogy Gyurcsányék a frakció tagjai maradhatnak, ha nincs meg az önálló képviselőcsoport alakításához szükséges tíz képviselő támogatása.

Gyurcsány Ferenc Keszthelyen a pártelnök szavaira reagálva azt mondta: még hétfőin is az MSZP frakciójának tagja lesz. Hozzátette: 2014 után ennek az MSZP-nek a parlamenti frakciójában nem fog helyet kérni. A Demokratikus Koalíció Platformjának vezetője azt mondta, hogy amíg a frakció tagja, betartja annak érvényes szabályait, és szívesen tesz tartalmi nyilatkozatot. Azonban értelmetlen dolognak tartja "ultimálni" a képviselőcsoport tagságát, mert a nyilatkozatok csak az aláírás pillanatának szólnak.