Öngyilkosságnak akarta álcázni barátja megölését egy férfi Szolnokon

Vágólapra másolva!
A gyanú szerint szerelemféltésből ölte meg barátját egy 32 éves férfi október elején Szolnokon. A férfi maga jelentkezett a rendőrségen, ahol azt állította, barátja mindkettejüket megmérgezte.
Vágólapra másolva!

Megölte barátját, majd a sértett halálát öngyilkosságnak akarta beállítani egy férfi Szolnokon. A bűncselekménnyel alaposan gyanúsítható 32 éves férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A rendőrség tájékoztatása szerint október 13-án két bejelentés érkezett a rendőrségre. Az egyik bejelentő elmondta, hogy Szolnokon az egyik lakótelep mögötti füves területen férfiholttestet talált. A másik bejelentést egy szolnoki férfi tette, aki arról számolt be, hogy barátja őt és saját magát is megmérgezte. Rövidesen kiderült, hogy az állítólag öngyilkos fiatalember holttestét találták meg.

A nyomozók már az első beszerzett adatok alapján is arra gyanakodtak, hogy gyilkosság áldozata lett a sértett - mondta a sajtószóvivő. Ezt támasztotta alá, hogy az ügyben több ellentmondás vetődött fel. A rendőrök gyanúja hamar beigazolódott: a férfi, aki azt állította, hogy barátja őt és saját magát is megmérgezte, valójában megölte 34 éves barátját, majd a rendőrséget többször megpróbálta félrevezetni. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A gyilkosság hátterében szerelemféltés állhatott.