Szócska: A tartalékokat kell beforgatni az egészségügyi bérekbe

Vágólapra másolva!
Az egészségügyi államtitkár szerint úgy kell átalakítani az egészségügyet, hogy ésszerűbb legyen a munka, jobb legyen a betegeknek, és a tartalékok forogjanak vissza a bérekbe.
Vágólapra másolva!

A józan ész érvényesítését tartják szem előtt az egészségügyi rendszer újraszervezésekor - mondta Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház új épületszárnyának alapkőletétele alkalmából tartott szerdai ünnepségen.

A politikus köszöntőjében hangsúlyozta: az egészségügyi rendszer újraszervezésénél igyekeznek mindent megtenni azért, hogy ésszerűbb legyen a munka, jobb legyen a betegeknek, és a tartalékok visszaforogjanak a bérekbe.

Szócska Miklós hozzátette, míg a rutinszerű tömeges ellátást továbbra is a betegek közelében kell folytatni, a specializálódott magas szintű ellátásnak a térségi központ lesz a felelőse.