Káromkodott és fenyegetőzött Suchman Tamás a marcali önkormányzat ülése előtt

Vágólapra másolva!
Trágár szavak kíséretében megfenyegette az MSZP-s Suchman Tamás a KDNP-s Hódos Árpádot a marcali önkormányzat ülése előtt; Hódos feljelentést tett az ügyben. Suchman szerint Hódos nem fogadta a köszönését, Hódos szerint csak a kabátját akarta letenni, amikor Suchman nekirontott.
Vágólapra másolva!

Suchman Tamás magából kikelve, obszcén szavakat kiabálva megrúgással fenyegetett egy KDNP-s önkormányzati képviselőt - értesült pénteken az MTI Hírcentrum. Az MTV esti Híradójában elhangzottak szerint a volt országgyűlési képviselő a marcali önkormányzat folyosóján kiabált a KDNP-s képviselővel. A veszekedést a helyi tévé hangban rögzítette. "Nem tudsz köszönni nekem? Nem tudsz köszönni? Ki vagy te? Ki a f... vagy?"; "Lerúglak (...)" - kiabálta Suchman Tamás, és további obszcén szavak és fenyegetés is következett ezután.

Suchman Tamás az MTI-nek nyilatkozva nem cáfolta a történteket, azt állítva, "nem ő kezdte". Elmondta, azért vesztette el a fejét, mert Hódos Árpád KDNP-s önkormányzati képviselő nem fogadta az ő köszönését, hanem felemelte a kezét, és egy obszcén szó kíséretében elfordult, majd továbbment. A szocialista politikus arról is beszámolt, hogy 11 hónapnyi betegeskedés után először járt a hivatalban, és köszöntött mindenkit. Éppen egy fideszes képviselővel beszélgetett barátian, amikor az eset történt. Tudomása szerint Hódos ellenezte, hogy ő felszólalhasson a testületi ülésen, és kifogással illette javaslatát, amellyel a Marcaliból elhurcolt és megölt, illetve a haláltábor elől öngyilkosságba menekült volt marcali zsidóknak akar emléktáblákat állítatni.

Hódos szerint nem így volt

Hódos Árpád az MTI megkeresésére úgy idézte fel a történteket, hogy a testületi ülésre érkezvén a kabátját igyekezett letenni, amikor nem is haladtak egy útvonalon, így nem kerülhetett olyan helyzetbe Suchman Tamással, hogy köszönnie kellett volna neki. Teljesen váratlanul érte a támadás, amelynek során másoknak is be kellett avatkozniuk, hogy lefogják a szocialista politikust. A KDNP-s képviselő cáfolta, hogy bármiféle obszcén szót is kiejtett volna.

Hódos Árpád elmondta, hogy a testületi ülést követően feljelentést tett a rendőrségen Suchman Tamás sértegetése, fenyegetése és lökdösődése miatt. Azért tette meg ezt a lépést, mert Suchman idén már egyszer megfenyegette telefonon a feleségén keresztül, és ennek véget kíván vetni - közölte. Véleménye szerint valójában azért haragszik rá a szocialista politikus, mert közel két évtizedig ellenzékiként "egy senkinek" számított Marcaliban, amihez képest a mai fideszes többségű testületben már a többséghez tartozik. Beszámolójában megjegyezte, a megölt, illetve meghalt marcali zsidók emlékére a márványtáblák elhelyezését a testület az ülésen egyhangúlag megszavazta.

Suchman Tamás az MSZP országgyűlési képviselője volt korábban, a tavaly választáson nem szerzett parlamenti mandátumot. Korábban Horn Gyula kormányában privatizációs, majd ipari miniszter volt, majd 2004 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Három évvel ezelőtt a Balaton Fejlesztés Tanács elnökévé választották.