Diszkóbaleset Szegeden, egy fiatal nő meghalt

Vágólapra másolva!
Négy vajdasági fiatal egy diszkóból tartott hazafelé, amikor autójukkal egy autóbusz elé hajtottak Szegeden vasárnap hajnalban. Az autóban ülők mindegyike megsérült, egyikük életét már nem tudták megmenteni a mentősök. A helyszíni vizsgálat szerint az autó vezetője alkoholt fogyasztott, őt őrizetbe vette a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vette a rendőrség azt a vajdasági fiatalt, aki vasárnap hajnalban az általa vezetett autóval balesetet szenvedett. A férfi az elsődleges vizsgálatok szerint alkoholt fogyasztott mielőtt a volánhoz ült, és a vele utazó fiatalok egyike életét vesztette - közölte a rendőrség.

Vasárnap hajnalban autóbusz elé hajtott egy autó, amelyben vajdasági fiatalok utaztak Szegeden; az egyik női utas olyan súlyosan megsérült, hogy már csak az újraélesztés segíthetett volna rajta, de a mentőknek ez nem sikerült - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Tuczakov Szilvána azt mondta, hogy a szabadkai rendszámú autóban négy, harminc éven aluli fiatal - elöl két férfi, hátul két nő - utazott, amikor egy kereszteződésben egy autóbusz elé hajtottak.

A fiatalok valószínűleg a közeli diszkóból tartottak hazafelé, amikor a kereszteződésben nem adtak elsőbbséget a helyi járatú busznak. Az autóban ülők mindegyike megsérült. A jobb oldalon, hátul ülő 19 éves lány volt az, akit megpróbáltak újraéleszteni. Ő a helyszínen életet vesztette, a többieket a mentők kórházba szállították. A buszon nem volt utas, sofőrje pedig sértetlen maradt.