Korán örült Tarlós az új metrókocsik sikerének

Vágólapra másolva!
Idő előtt jelentette be Tarlós István főpolgármester, hogy az Alstom metrókocsija átment a közlekedési hatóság tesztjén. A hatóság szerint volt ugyan fékpróba, de annak eredményeit csak később értékelik ki, és novemberben döntenek a típusengedély kiadásáról. Egyelőre a francia gyártó is óvatosan fogalmaz.
Vágólapra másolva!

"Az Alstom fékjei ma már a magyar szabványoknak megfelelők" - mondta vasárnap délután az MR1 Kossuth Rádió Krónika című műsorának Tarlós István főpolgármester, aki szerint ez azt is jelenti, hogy 2012 végén már közlekedhetnek a francia gyártó metrószerelvényei a budapesti 2-es metró vonalán.

Tarlós optimista nyilatkozatával az MTI múlt pénteki hírére reagált, amely szerint a szerelvények átmentek a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) fékpróbáján. Az MTI "az ügyet jól ismerő" forrásra hivatkozva írt az egy héttel korábban végzett tesztről, amelyen a hatóság állítólag azt vizsgálta, hogy az öt kocsiból álló szerelvény megáll-e adott féktávon belül úgy is, hogy egy kocsin kikapcsolták a fékeket.

A főváros és a BKV tavaly október 18. óta várt Tarlós kijelentésére, hiszen ekkor utasította el NKH a metrószerelvények típusengedélyének kiadását. A kocsik fékjei ugyanis nem feleltek meg a magyar szabványoknak, a hatóság pedig nem látta bizonyítottnak, hogy a fékek ugyanolyan biztonságosak lennének, mintha a magyar vasúti szabályok szerint gyártották volna őket.

Tarlós kijelentése azonban idő előtti és túlságosan optimista volt. Az NKH hétfőn kiadott közleménye megerősíti ugyan, hogy megtörtént - október 14-én és 17-én, a metró próbapályáján - az MTI által említett teszt, de annak eredményét a hatóság nem közölte. Az NKH csak annyit írt: a tesztek eredményeit "a fékrendszer teljes körű áttekintése keretében" értékelik ki, majd várhatóan novemberben döntenek arról, hogy megkaphatja-e a szerelvény a típusengedélyt.

"A tesztek során az NKH szakemberei a szerelvény fékrendszerét vizsgálták különböző sebességtartományokban és különböző terhelési szintek mellett" - írta az [origo] kérésére az Alstom által megbízott kommunikációs iroda. Az Alstom megítélése szerint "a szerelvény jól teljesített a tesztek során, ami optimizmusra ad okot", de a végeredménnyel kapcsolatban csak az NKH hivatalos döntésének bejelentését követően kívánnak nyilatkozni.

Az NKH tavalyi elutasítása után az Alstom először vitatta a döntést, és egy francia vasúti vizsgálószervezetet kért fel a fékrendszer bevizsgálására. A francia szervezet szerint a fékek megfelelnek az európai uniós szabványoknak. Később azonban - miután a cég elvesztett egy pert Franciaországban, illetve a főváros egy új tender kiírását lebegtette meg - tárgyalások kezdődtek, amelyek végén a cég vállalta, hogy 2012 májusáig megszerzi a típusengedélyt.

Az Alstom módosított a korábban kifogásolt fékrendszeren, de ennek bizonyos részei továbbra is eltérnek a magyar szabályoktól, tehát - Tarlós szavaival ellentétben - soha nem fognak megfelelni teljesen a magyar szabványnak. A gyártó épp ezért nyújtott be kérelmet, amelyben felmentést kért a jogszabályi előírások egy része alól. Az elvégzett tesztek célja az volt, hogy az NKH megállapítsa, a követelmények teljesíthetők-e az Alstom által tervezett műszaki megoldással is.