Népszabadság: Büntetni fogják a rosszul viselkedő betegeket

Vágólapra másolva!
Csökkenteni fogja az egészségbiztosító azoknak a betegeknek a gyógyszertámogatását, akiknek az együttműködését az orvosok nem találják megfelelőnek. A Népszabadság információi szerint az orvosok ellenőrizni fogják, hogy a betegek leszoktak-e például a dohányzásról.
Vágólapra másolva!

"Büntetést fizetnek jövőre azok a betegek, akik nem viselkednek elég jól az egészségügyi kormányzat megítélése szerint: az orvosaik fogják ellenőrizni, hogy leszoktak-e a dohányzásról, lefogytak-e, vagy kellő mozgással leszorították-e elfogadható értékre vérnyomásukat" - írja a Népszabadság egy birtokába került kormányzati dokumentumra hivatkozva. A lap szerint ha a beteg együttműködését nem találják megfelelőnek, akkor az egészségbiztosító csökkenti a gyógyszereikhez való közösségi hozzájárulást, így akár kétszer annyit is fizethetnek a gyógyszerekért.

A "beteg-együttműködési" programot először a keringési problémákkal élők és a krónikus tüdőbetegségben szenvedők körében próbálnák ki. A betegeknek vállalniuk kell, hogy mozgással, étrendváltással, rendszeres gyógyszerszedéssel javítanak az állapotukon, különben többet kell költeniük a gyógyszerekre. A lap szerint azoknak, akik nem vesznek részt a dohányzásleszoktató programban, 1500-3000 forintról 4000-6000 forintra is nőhet a gyógyszerköltsége.

Szűkítenék a közgyógyellátásban elérhető gyógyszerek számát is. Az adott terápiára szolgáló gyógyszerek közül csak a legolcsóbbat, az eddigi háromhavi adag helyett pedig csak egy hónapra elegendő gyógyszert írhatnak fel az orvosok a lap szerint. Fokozatosan vezetnék be azt is, hogy a receptre a konkrét márkanév helyett csak a hatóanyag nevét írná rá az orvos.