[origo] itthon

100
90

Jelentősen csökkenhet a polgármesterek és a jegyzők fizetése

[origo]|2011. 10. 26., 7:14|Utolsó módosítás:2011. 10. 26., 8:37|

A kisebb községekben a településvezetők az eddigi fizetésük harmadát sem kereshetnék majd meg, míg a kisvárosok polgármestereinek a díjazása feleződne, ha a parlament elfogadja az új önkormányzati törvény tervezetének az illetményekre vonatkozó pontjait - írja a Népszabadság. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint elfogadhatatlan az új javadalmazási rendszer.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Ha a parlament változatlan formában fogadja el az új önkormányzati törvény tervezetének az illetményekre vonatkozó pontjait, akkor a mostaninál kevesebb fizetést kapnak a polgármesterek és a települési jegyzők 2013-tól - írta a Népszabadság szerdán.

Kisebb községekben a településvezetők az eddigi fizetésük harmadát sem kereshetnék majd meg - ma például az ezer fő alatti községekben a nem egészen negyvenezer forintos köztisztviselői illetményalap hét-kilencszeresét kaphatják, a javaslat szerint csak két és fél-háromszorosát -, be kellene érniük havi bruttó százezerrel. A kisvárosok esetében nagyjából feleződne a díjazás, míg a budapesti főpolgármester jelenleg 670 ezer forintos havi fizetése körülbelül 100 ezer forinttal csökkenne a lap szerint.

A jegyzők kevesebbet veszítenének: annak az alapilletménye, aki kisebb településeken dolgozik, mintegy 20 százalékkal lenne kevesebb - itt az illetményalapot 6,25 helyett öttel kellene szorozni -, míg Budapesten a főjegyző csak pár százalékot veszítene. Miután a tényleges jövedelem az esetükben különféle pótlékokat is tartalmaz, ez sem jelentéktelen összeg, és a kieső pénz több tízezer forint lehet havonta - írta a Népszabadság.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint elfogadhatatlan a törvényjavaslatban szereplő új javadalmazási rendszer. A Jegyzők Országos Szövetsége szerdai elnökségi ülésén alakítja ki állásfoglalását az önkormányzati törvény tervezete kapcsán - mondta a lapnak Nánási Éva, a szervezet elnöke, hozzátéve: egyelőre csak becsülni tudja, hogy a 2100-2200 jegyző 15-20 százalékos jövedelemcsökkenésre számíthat.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Festival de Cannes Nyaljál, kékhajú lány! A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10