Három nőt tartóztattak le emberkereskedelem gyanújával Szekszárdon

Vágólapra másolva!
A kedden elfogott három nő kapcsolatba hozható hét férfival, akiket még a nyáron tartóztattak le, mert a gyanú szerint nőket kényszerítettek prostitúcióra Németországban. A rendőrség azzal is gyanúsítja a nőket, hogy rászoruló embereknek adtak uzsorakölcsönt.
Vágólapra másolva!

Újabb három embert vettek őrizetbe emberkereskedelem gyanújával kedden Szekszárdon - közölte a rendőrség szerdán.

A tolnai megyeszékhely "Csikágóként" emlegetett városrészében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárító Központ rendőrei július 20-án vettek őrizetbe hat férfi, aki a gyanú szerint nőket közvetített, és prostitúcióra kényszerített Németországban. Hetedik társukat Németországban fogták el.

A terrorelhárítás közleménye szerint a most elfogott három nő kapcsolatba hozható a már előzetes letartóztatásban lévő csoport tagjaival, emellett bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt is eljárás folyik velük szemben. A rendőrség adatai szerint a három nő rászoruló embereknek adott kölcsönt, aránytalanul nagy összeget követelve vissza.