Blikk: Tízmilliókat költött Schmitt Pál a Sándor-palota csinosítására

Vágólapra másolva!
Több tízmillió forintot költött egy év alatt autókra, bútorokra, szőnyegekre és kitüntetésekre a köztársasági elnök - írja a Blikk. A lap szerint Schmitt Pál új zongorája 2,5 millió forintba került, 9,5 millióért pedig padlőszönyeget vettek.
Vágólapra másolva!

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a több mint 400 millió forintos, dologi kiadásokra fordítható éves keretéből már több tízmillió forintot elköltött - írja a Blikk. A lap a KEH-től kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írja: 9,5 millió forintért vásároltak új padlószőnyegeket a Sándor-palotába, a rezidenciára és az elnöki szobákba.

Schmitt Pál új zongorát is vett, ez 2,5 millió forintba került. Bútorokra 4,7 millió forintot költöttek, a lap szerint jutott függönyökre, párásító készülékre, konyhai berendezésekre és metszetekre is. A Sándor-palotát és az elnöki rezidenciát 15 millió forintért újították fel Schmitt Pál beköltözése előtt.

Idén kilenc új kocsit is vettek a hivatali dolgozóknak, összesen nettó 43,2 millió forintért két Skoda Superb, hat Octavia és egy középkategóriás Fabia jutott a munkatársaknak. A Blikk szerint Schmitt Pál továbbra is Audival jár. (Nemrégiben az állami vezetők autóit is Skodákra cserélték, erről bővebben ebben a cikkünkben olvashat.)

A kitüntetéseket is ebből a keretből vette meg a KEH, erre eddig összesen 34,7 millió forintot költöttek. Ebből 1396 plakettet vásároltak dobozzal és a hozzá járó díszes mappával együtt, ez azt jelenti, hogy egy kitüntetés nettó 25 ezer forintba került.