Menekülnek az állóvízből az erejüket fitogtató taxisok

2011.11.01. 16:05

Jó három órára megbéníthatják Budapest közlekedését szerdán a tiltakozó taxisok, akik azért harcolnak, hogy legyen mindenkire kötelező tarifa a fővárosban. A taxisok mérgesek a nyomott áron fuvarozó versenytársakra, a taxisokat piszkáló hivatalokra és hatóságokra, de sokan még saját szakszervezeteikre is, mert nem tudják összefogni az összes budapesti taxist. Egyikük szerint akár mi is lesz, kemény idők jönnek.

Ezer taxis vánszorog végig a városon szerdán kora délután, hogy a fővárosi taxistarifák ellen tiltakozzanak. Átmennek a Belvároson, kétszer a Dunán is, a körülbelül egy kilométeres hosszú tömött sor várhatóan megbénítja majd Budapest közlekedését.

A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének (TGFSZ) elnöke, Farkas Zsolt a múlt kedden jelentette be, hogy szerdán forgalomlassító demonstrációt tartanak Budapesten. A szakszervezet a fix fővárosi tarifa bevezetését és a létszám korlátozását szeretné elérni. Jelenleg a maximális tarifát írják elő, sok társaság ennél jóval olcsóbban vállal fuvart, amivel lefelé nyomják a többi taxis szerint a költségeiket már így is alig fedező árakat. Farkas szerint a fővárossal folyó tárgyalások megszakadtak, emiatt akarnak tüntetni.

A taxizást jelenleg egy 1989-es minisztertanácsi rendelet szabályozza, de most készül egy új kormányrendelet erről. A Hvg.hu értesülései szerint 2015-től szigorodnak a taxikra vonatkozó műszaki előírások, azaz számos, ma még taxinak használt autó alkalmatlan lesz a szolgáltatásra. A kormányrendeletet egészíti majd ki a fővárosi taxizás szabályairól szóló, többek között a tarifákat is megszabó rendelet.

Beetetnek az alacsony tarifával

A Sportaréna mögött várakozó City taxisok szerint részt kell venni a tiltakozáson, "mert 20 éve nem tudunk menekülni az állóvízből". Egyikük bírálta az olcsó tarifával piacot szerző társaságokat, amelyek szerinte csak beetetnek az olcsó kilométerdíjjal, de akik megrendelik őket, "nem olvassák el az apró betűs részt".

Hasonlóan fogalmazott az egyik budapesti taxis cég vezetője, aki azt kérte, a téma érzékenysége miatt ne írjuk le a nevét. Szerinte egyrészt az autók oldalára írt kilométerdíj megtévesztő, hiszen a fuvardíjba az alapdíj és az állásidő is beletartozik, másrészt 200 forintos kilométerenkénti díj alatt lehetetlen rentábilisan taxizni. Az ennél alacsonyabb díjjal dolgozó cégek szerinte vagy a járulékokkal trükköznek valamit, vagy pedig csak arra utaznak, hogy tagdíjat szedjenek a hozzájuk belépő sofőröktől.

Támogatja a demonstrációt egy öreg bérelt Fordban utasra várakozó sofőr, ő azt várja a tiltakozástól, hogy enyhít a "taxisbaszogatáson". A rendőr, a közterület-felügyelő, a belső ellenőr, az adóhatóság - sorolta azokat, akik szerinte nem hagyják békén a taxisokat. Szerint a taxisok is sokszor csak az események után kullognak, mindig úgy kellene tenni, mint most a fix tarifát és létszámkorlátozást javasló szakszervezet: nekik kellene megmondaniuk a tapasztalataik alapján, hogy mire lenne szükség.

Kemény fluktuáció

Egy másik sofőr azt mondta, szerinte nem képviselik hatékonyan a taxisok érdekeit a szakszervezetek, mert nem fogják össze a taxisokat, több érdekképviselet verseng egymással. Szerinte a jó példa München, ahol egyetlen taxis sem ment ki a repülőtérre, amikor ott is hasonló rendszert akartak bevezetni, mint a Ferihegyi repülőtéren.

"A blokád óta ezeken nem vettem részt, azért is súlyosan megbüntettek minket" - mondta a tüntetésről egy fehér Nissanban a népligeti BKV-buszállomás közelében várakozó taxis, utalva a rendszerváltás utáni, emlékezetes 1990-es nagy megmozdulásra, amikor a benzináremelés ellen tiltakoztak. Az időzítést nem igazán tartja jónak, mert szerinte "meg kell várni a rendeleteket, mert lehet, hogy jó hatással lesznek a piacra", de az is biztos, hogy "kemény fluktuációnak nézünk elébe".

Más miatt utasították el a demonstrációt az Üllői úti buszpályaudvar közelében várakozók. Egyikük szerint nehezen kivitelezhető a fix tarifa bevezetése, ő inkább visszaállítaná az évekkel ezelőtt megszüntetett kiállási díjat (amit akkor számítottak fel, ha telefonhívásra mentek címre), és extra díjakat is bevezetne azoknak, akik bevásárlásra kérik a sofőrt, vagy személyszállítás helyett különböző áruk szállítására használják a taxikat. Ő azt mondta, azért szolidaritásból a demonstráció ideje alatt nem fog felvenni fuvart.

A taxistüntetés útvonala

A tüntetés 2011. november 2-án 13-16 óráig tart, az útvonal:

Budapest X., Albertirsai út - Budapest XIV., Kerepesi út - Budapest VII., Rákóczi út - Budapest V., Kossuth Lajos utca - Szabad sajtó utca - Erzsébet híd - Budapest I., Attila út - Krisztina körút - Alagút utca - Clark Ádám tér - Széchenyi lánchíd - Budapest V., Széchenyi István tér - József Attila utca - Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út - Váci út - Budapest XIII., Dózsa György út - Budapest VI., Dózsa György út

Forrás: Google Maps
A nagyobb nézetért kattintson!


Sokallta a taxisok javaslatát a főváros

A demonstrációt szervező szakszervezet elnöke szerint a most érvényes tarifákat tizenegy éve határozták meg, amikor az üzemanyag ára alig több mint fele volt a mostaninak. Fix tarifa bevezetésére 2004 óta joga lenne a Városházának, de a fővárosi politikusok áremelésnek fogják fel, és emiatt nem támogatják a fix tarifa bevezetését. A főváros és a taxisok között júniusban kezdődtek egyeztetések, amelyek mintegy három hónapig tartottak.

"A fővárossal folytatott tárgyalások során pozitív előrelépés volt, hogy végre nem a taxik színéről volt szó" - mondta az [origo]-nak Tamás Miklós, a szövetkezeti formában működő City Taxi elnöke, aki maga is részt vett korábban az egyeztetéseken. Szerinte a taxisok jelenlegi felzúdulásának az az oka, hogy a főváros nem az ő elképzeléseik szerint nyúlna hozzá a két legégetőbb problémához: a létszámhoz és a tarifához (a másik két, égető kérdés a drosztokra, illetve az ellenőrzésre vonatkozik).

Budapesten jelenleg mintegy 5800 taxi fut, amely Tamás szerint 1500-zal több, mint amennyi ideális lenne. A főváros azonban nem kíván létszámstopot bevezetni, szerintük ugyanis nem lehet korlátozni a vállalkozás szabadságát, vagyis nem lehet azt mondani, hogy mától nem lehet senki taxis. A City Taxi elnöke szerint a főváros abban gondolkodik, hogy adminisztratív eszközökkel, például az autókra vonatkozó szigorú előírásokkal csökkenti a taxisok számát.

A TGFSZ szóvivő-alelnöke, Fárbás Tibor korábban azt mondta az [origo]-nak, hogy 600 forintos alapdíjat, 280 forintos kilométer-díjat és 100 forint/perc várakozási díjat javasoltak abban a tervezetükben, amelyet át is adtak a főpolgármesternek. A taxisok szerint ezt arra hivatkozva utasította el a főváros, hogy nem tudták közgazdaságilag megindokolni a javasolt árakat. Jelenleg ennek a fele, legfeljebb 300 forint az alapdíj, a kilométerdíj pedig nappal maximum 240 forint, éjszaka 336 forint lehet, de van olyan cég, amelynek taxija kilométerenként 160 forintért is vállalja a fuvarozást.

KAPCSOLÓDÓ CIKK