Részeg autós támadt a rendőrökre Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
Két autót, egy telefonoszlopot és egy kerítést is összetört egy részeg autós Székesfehérváron keddre virradóra. A férfi az elfogásakor agresszívan viselkedett, jelenleg kórházban ápolják.
Vágólapra másolva!

Két autót, egy fa telefonoszlopot és egy kerítést összetört keddre virradó éjszaka egy ittas autós Székesfehérváron; a férfi elmenekült a helyszínről, de elfogták, jelenleg kórházban van - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 39 éves seregélyesi férfi a Zombori úton, a menetirány szerinti bal oldalon két parkoló autónak hajtott neki. Az egyiket nyolc méter hosszan, majd az előtte álló másik kocsival együtt további két méteren tolta maga előtt - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Németh-Kész Mónika rendőr százados tájékoztatása szerint az ámokfutás ezzel nem ért véget, a férfi ugyanis nekiment és kidöntött egy fából készült telefonoszlopot, és megrongálta egy ház kerítését is. A baleset során ő maga "kifejelte" a kocsi szélvédőjét.

A csattanásra felébredt az egyik megrongálódott autó tulajdonosa, aki látta, ahogy a férfi kikászálódik a kocsiból, és gyalogosan elmenekül. Követni kezdte, és közben értesítette a rendőröket. A járőrök elől az autós egy bokros területen próbált elbújni, de elfogták.

A férfi a rendőrökkel, majd a kiérkező mentősökkel és még a kórházban is agresszíven viselkedett. Az orvos a klinikai tünetek alapján közepesen ittasnak minősítette a férfit, aki még mindig kórházban van. A rendőrség eljárást indított ellene.