Karddal támadt a kenyérszállítóra egy férfi Nagysápon

Vágólapra másolva!
Karddal hadonászó férfit vett őrizetbe a rendőrség Nagysápon. A faluba érkező kenyérszállító tartozás miatt nem szolgált ki egy nyolcéves kislányt, amire az apja megtámadta az árust.
Vágólapra másolva!

A Nagysápra érkező pékszállítótól pizzát szeretett volna venni egy nyolcéves kislány, de mivel elfogyott, az árus nem szolgálta ki, viszont figyelmeztette, hogy a szülei kilencezer forinttal tartoznak neki, és örülne, ha megkaphatná a pénzét - közölte honlapján a rendőrség.

Közben a kislány apja is megérkezett az autóhoz, és először hangosan követelte az árustól, hogy szolgálja ki a gyereket, de amikor a pékszállító azt mondta, hogy a kilencezer forintos tartozás kiegyenlítéséig nem adhat semmit, a férfi szidalmazni kezdte, majd egy 29 centiméter hosszú karddal megindult felé. A férfit végül élettársa húzta el a pékárustól, és megpróbálta lecsillapítani.

A karddal hadonászó 51 éves apát felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanújával vette őrizetbe a rendőrség. Mivel már többször volt büntetve súlyos bűncselekmények miatt, kezdeményezték az előzetes letartóztatását.