Ismét túszmentési gyakorlatot tart a terrorelhárítás Budapesten

Vágólapra másolva!
A múlt hetihez hasonlóan újra az I. kerületben tart túszmentési gyakorlatot a Terrorelhárítási Központ (TEK). A gyakorlat nem érinti a metróközlekedést, üzemzárás után kezdik, így nem okoz gondot a közlekedőknek - írja a TEK közleménye.
Vágólapra másolva!

Túszmentési gyakorlatot tartanak Budapest I. kerületének egyik metróállomásán szerda éjjel a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei. A gyakorlatban részt vesz a Budapesti Közlekedési Zrt., az Országos Mentőszolgálat, a Főpolgármesteri Hivatal, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság is.

A Terrorelhárítási Központ közleményében hangsúlyozza, hogy csupán egy gyakorlat zajlik, nem történt valódi bűncselekmény. A gyakorlat célja, hogy a műveleti egységek egy éles, valódi helyzethez hasonló környezetben végezzék a felkészülést, illetve működjenek együtt az említett társszervekkel. A gyakorlat nem érinti a metróközlekedést, üzemzárás után lesz, így nem okoz gondot a közlekedőknek - ismerteti a közlemény.

A TEK a múlt héten az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) együtt a Batthyány téri metrómegállóban tartott gyakorlatot.