[origo] itthon

100
90

300 ezer forintra is büntethetik a szabálysértőket

MTI|[origo]|2011. 11. 04., 10:11|Utolsó módosítás:2011. 11. 04., 14:21|

Megemelné a szabálysértési bírságok összegét a kormány az általa elfogadott új törvénytervezettel. A Belügyminisztérium államtitkára szerint cél az is, hogy lehetőleg a helyszínen felelősségre vonják a szabálysértőket.

Forrás: MTI/Földi Imre

Kontrát Károly

JÁTSSZ ONLINE!

Elfogadta a kormány a szabálysértésekről, valamint a polgárőrségről szóló új törvények tervezetét - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken Budapesten. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a részleteket ismertetve elmondta, hogy emelkedik a szabálysértések esetén kiszabható pénzbírságok legalacsonyabb és legmagasabb összege 5, illetve 300 ezer forintra.

Kontrát közölte, hogy a szabálysértési javaslat szerint az elkövetők felelősségre vonása lehetőleg még a helyszínen, de legkésőbb az elkövetéstől számított 30 napon belül megtörténik majd. Lehetőség lesz az elkövető meghallgatása nélküli határozathozatalra is, ha egyértelmű a tettenérés. A jegyző helyett a kormányhivatal lesz az általános hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóság.

A jövőben az, aki nem fizeti meg a pénzbírságot, szabálysértési elzárással sújtható, ugyanakkor a pénzbírság közérdekű munkával is megváltható lesz. Kontrát Károly tájékoztatása szerint bevezetik a szabálysértési visszaesést is. Így az eredetileg elzárással nem büntethető szabálysértések esetén - kivéve a helyszíni bírságolást - ha hat hónapon belül legalább kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor a folyamatban lévő cselekményéért elzárást is kaphatna. Az államtitkár szerint utóbbi nem vonatkozna ugyanakkor a közlekedési - például gyorshajtással vagy parkolással összefüggő - szabálysértésekre, ezekben az ügyekben közigazgatási eljárás indul a vétkes sofőr ellen.  

Az egyéb közlekedési szabálysértéseknél ugyanakkor, ha fél évben belül kétszer már felelősségre vontak valakit, akkor harmadik alkalommal a járművezetéstől is el lehetne tiltani.

A rendőrség az összes szabálysértés esetén szabhatna ki helyszíni bírságot, amelynek mértéke 5 és 50 ezer forint közötti összegre változik, ismételt elkövetés esetén pedig 70 ezer forint is kiszabható lesz. A tulajdon elleni szabálysértéseknél az értékhatár 20-ról 50 ezer forintra emelkedik, amivel 63 ezer ügytől mentesül a büntetőeljárás - közölte a Belügyminisztérium államtitkára.

Írásban kell a polgárőröknek megegyezniük a rendőrökkel

Az új polgárőrtörvény tervezetével kapcsolatban Kontrát példaként említette annak előírását, hogy a polgárőrszervezetek nem folytathatnak politikai tevékenységet. Közölte azt is, hogy a polgárőrök új formaruhát fognak kapni. Az előterjesztés meghatározza a polgárőr-egyesület által kizárólagosan végezhető alapfeladatokat is, ezek a közterületi járőrszolgálat, a figyelőszolgálat és a jelzőőri feladatok. A polgárőrségek akkor kezdhetik meg működésüket, ha kötöttek az illetékes rendőrséggel egy írásbeli együttműködési megállapodást, továbbá ha tagjai az Országos Polgárőr Szövetségnek. Kontrát Károly tájékoztatása szerint a javaslat bevezeti a polgárőrszolgálat ellátásával kapcsolatos panasz jogintézményét is.

A szabálysértési törvény tervezete (részletek ebben a cikkünkben) ellen korábban tiltakozott több jogvédő szervezet is. A Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság szerint több alkotmányellenes és nemzetközi jogba ütköző rendelkezést is tartalmaz a tervezet. Az egyik aggályosnak vélt pont szerint a tervezet a hat hónapon belüli harmadik szabálysértésre akkor is lehetővé teszi az elzárás alkalmazását, ha azt a törvény egyébként nem tartalmazza.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »