Tízezer madártetemet találtak egy kisteherautóban Nagylaknál

Vágólapra másolva!
Összesen 100 millió forint eszmei értékű védett madár tetemét rejtette egy román kisteherautó, amelyet a nagylaki határátkelőnél ellenőriztek. A tízezer madártetem között fenyőrigót, léprigót és mezei pacsirtát is találtak.
Vágólapra másolva!

Tízezer védett madár tetemére bukkantak a határőrök egy járműben pénteken este Nagylakon - áll a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Az esti órákban egy román kisteherautó akarta átlépni a határt, a határőröknek azonban az ellenőrzés során feltűnt, hogy a rakomány egy része más csomagolású, ezért alaposabban átvizsgálták a kocsit.

Ennek során mintegy tízezer darab madártetemet találtak, a védett madarak eszmei értéke egyedenként tízezer forint, összértékük így mintegy 100 millió forint. A madártetemek között található fenyőrigó, léprigó és mezei pacsirta is. A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség természetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a sofőrrel szemben.