Újságcikke miatt rúgták ki az operából Győriványi Ráth György karmestert

Vágólapra másolva!
Kirúgta az operából Győriványi Ráth György karmestert az operaház kormánybiztosa, a karmester újságcikket írt az intézményt érintő egyik konfliktusról. Ókovács Szilveszter kormánybiztos szerint Győriványinak azért kellett mennie, mert rontotta az operaház hitelét.
Vágólapra másolva!

Szerződést bontott Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa az opera egyik karmesterével, Győriványi Ráth György korábbi megbízott főzeneigazgatóval - írja az MTI Ókovácsra hivatkozva. A kormánybiztos azzal indokolta Győriványi kirúgását, hogy az "rontotta az operaház hitelét" a Népszabadság szombati számában megjelent cikkével.

A kifogásolt cikkben Győriványi azt a konfliktust kommentálta, amelyben egy világhírű berlini karmester, Christoph von Dohnányi lemondta az operaházban tervezett fellépését. Dohnányi azért lépett vissza, mert tudomására jutott, hogy az Új Színház élére ellentmondásos körülmények között Dörner Györgyöt és Csurka Istvánt nevezte ki Tarlós István főpolgármester. A művész ezután közölte, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta".

A berlini karmester ellen Ókovács ezután pert helyezett kilátásba. Erre reagálva Győriványi a Népszabadságban szombaton azt írta, hogy Christoph von Dohnányinak nem is volt szerződése az operaházzal, mert "nem volt olyan felelős gazdasági vezető, aki alá merte volna írni az évad szerződéseit" az intézményt érintő forráselvonások után.

Ókovács az állításra reagálva szombaton az MTI-vel közölte, hogy "Győriványi úr téved", Christoph von Dohnányinak pedig van szerződése, mert "aláírta, visszaküldte". A kormánybiztos ezután azzal vádolta Győriványit, hogy "ő lökte többtízmilliós veszteségbe az operaházba kiírt szimfonikus koncertsorozatot", és közölte, hogy a volt főzeneigazgató olyan szerződést "utalt ki magának", amellyel "horribilis" gázsit vehetett fel. Ezt a szerződést most a kormánybiztos felmondta.