Tizenegy magyar turista meghalt egy közúti balesetben Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Közúti balesetet szenvedett a Best Reisen utazási iroda magyar turistákat szállító autóbusza az egyiptomi Hurghadában. Tizenegy magyar turista életét vesztette, huszonkilencen megsérültek. Arról egyelőre ellentmondásosak az információk, hogy a busz mitől borult fel. Az [origo] információi szerint az egyiptomi miniszterelnök telefonon beszélt a magyar nagykövettel, és ígéretet tett, hogy azonnal orvos specialistákat küld a magyar sérültekhez.
Vágólapra másolva!

Tizenegy magyar turista életét vesztette, 29-en megsérültek vasárnap az egyiptomi Hurghada közelében - közölte vasárnap este az AP hírügynökség a Mena egyiptomi állami hírügynökségre hivatkozva. Az [origo] kairói diplomáciai forrásból származó értesülései szerint az áldozatok és a sérültek között is vannak gyerekek. A sérültek nagy részét két hurghadai állami kórházba vitték, a négy legsúlyosabb sérültet - köztük egy 13 éves gyermeket - pedig repülőgéppel Kairóba szállították.

A nagykövet elmondása szerint az egyiptomi miniszterelnök személyesen nyilvánította részvétét, és felajánlotta a kairói kormány messzemenő segítségét. Eszám Saraf utasította egészségügyi miniszterét - aki maga is orvos -, hogy szakemberekből álló csoport élén utazzon a helyszínre. Asraf Mahmud Ibrahim Hatem azóta már oda is érkezett - tette hozzá a nagykövet.

Az AP korábbi jelentése szerint a balesetet az okozta, hogy a turistákat szállító autóbusz eddig ismeretlen okból felborult. Az egyiptomi magyar nagykövet ugyanakkor úgy tudja, hogy a busz teherautóval ütközött, majd árokba borult. Az ITAR-TASZSZ hírügynökség mindezekkel szemben helyi médiaértesülésekre hivatkozva arról számolt be, hogy a turistabusz vezetője jelentősen túllépte az engedélyezett sebességet, ami a jelentés szerint Egyiptomban gyakran előfordul autóbuszok, iránytaxik és taxik vezetőivel.

A turisták a Best Reisen szervezésében voltak Egyiptomban. Zám Tibor, a Best Reisen utazási iroda irodavezetője az MTI-nek elmondta, hogy az utazási iroda csoportja több busszal a repülőtérre tartott a hurghadai szállodából, amikor a baleset történt. Az irodavezető a Hír TV-nek azt is elmondta, hogy három autóbusz indult a repülőtérre, közülük az első szenvedett balesetet. Az autóbuszon Magyarországról indult utasok voltak, de lehettek közöttük a környező országokból származó állampolgárok is - tette hozzá. Zám Tibor beszámolója szerint a légitársaság személyzete segítőkész volt, bevárták azokat az utasokat, akik nem sérültek meg, illetve azokat, akik másik busszal indultak a repülőtérre.

Az utasokat szállító repülőgépet Zám Tibor közlése szerint a Travel Service üzemelteti, a gép a menetrend szerint 23.40-re érkezett volna Budapestre. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapja szerint a 23.40-kor Hurghadából érkező gépet a késés miatt hajnali 1.10-re várták.

Forrás: Google

A baleset Kairótól 510 kilométernyire délkeletre, a népszerű vörös-tengeri üdülőhely, Hurghada közelében, egy autópályán történt. A busz a jelentések szerint a szállodából éppen a repülőtérre vitte volna az utasokat.

Cikkünket folyamatosan frissítjük a fejleményekkel. Kérjük, ha Ön vagy ismerőse a helyszínen tartózkodik, és van információja a történtekről, írjon a [email protected].