Gyógyszerhiány miatt hazaküldték a rákos betegeket a zalai kórházból

Vágólapra másolva!
Egy hét csúszással folytatódhat annak a mintegy harminc betegnek a kemoterápiás kezelése, akiket gyógyszerhiány miatt a hét elejétől kezdve hazaküldtek a Zala Megyei Kórházból. A szerből hiány van Európában, a kórház egyedi importengedéllyel szerzett a készítményből. Az ellátási hiány azonban más kórházakat is érinthet.
Vágólapra másolva!

Hétfőn és kedden összesen 25 beteget kellett hazaküldeni a Zala Megyei Kórház onkológiai osztályáról, mert gyógyszerhiány miatt nem tudják kezelni a rákos betegeket - értesült a Zalai Hírlap. Egyik olvasójuk értesítette a lapot egy közeli rokona esetéről: "reggel kimentünk az osztályra, hogy megkapja az elkezdett kemoterápiás kezelés következő adagját, de hamarosan közölték, hogy erre nincs mód. Elfogyott ugyanis a gyógyszer".

Ruzsa Ágnes, a kórház onkológiai osztályának vezetője lapnak azt mondta, hogy nagyon nagy a baj, mert "országos hiány van az 5-fluor-uracil nevű készítményből, amely nagyon sokféle kemoterápiás készítmény fontos alkotóeleme". Őt úgy tájékoztatták, hogy európai alapanyaghiány áll a háttérben.

Az osztályvezető szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy jövő hétfőn folytatódhat a rákbetegek gyógyítása, miután egyedi importengedéllyel, Európán kívülről megérkezik a gyógyszerkészítmény. Ruzsa Ágnes elmondása szerint az érintett 25-30 Zala megyei beteget az egyhetes csúszás miatt szakmai szempontból nem éri kár.

A kórházban október végétől akadozott az ellátás, ezért akkor a kórház főgyógyszerésze beszerezte azt a mennyiséget, amely a forgalmazókon keresztül elérhető volt. Mostanra azonban végleg kifogyott a készlet, ezért egyedi importengedélyt kértek, hogy Európán kívüli forrásból be tudják szerezni a készítményt; a gyógyszer péntekre érkezik meg Zalaegerszegre. Az 5-fluor-uracil nevű gyógyszer nem számít drágának, mindössze 500-600 forintos készítmény, a beszerzése most importból sem kerül sokkal többe.

A hiány miatt a zalaegerszegi kórházban szinte kiürült az osztály, a harminc ágyon alig egy-két beteg fekszik. Csak azok maradtak, akiknek a terápiájához nem szükséges a szóban forgó gyógyszer. A Zalai Hírlap információi szerint országos problémáról van szó, a szombathelyi, veszprémi, kaposvári és még további kórházak onkológiai osztályait ugyancsak sújtja az ellátási gond.

Ruzsa Ágnes tájékoztatása szerint alapvető gyógyszerről van szó, amelynek hiánya nagyon sokakat érint, mert a vastagbél, a mell- és a fej-nyaki daganatok kezeléséhez egyaránt szükség van rá. A daganatos betegek kemoterápiájában két hét az az idő, ameddig különösebb következmények nélkül csúsztatható a kezelés. "Ennél hosszabb halasztás azonban már egészségkárosodáshoz vezet" - tette hozzá. Szerinte minisztériumi szintű lépésre volna szükség.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága felméri az egyes onkológiai gyógyszerek jelenlegi kórházi készletét, és egyeztet a szakmai kollégiummal arról, hogy miként kezeljék a hiányt, illetve, hogy van-e lehetőség az átmeneti időre hatékony alternatív terápiákat alkalmazni.

Az államtitkárság és a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet közleményében azt írja, a magyarországi szállítást végző cégek jelentése szerint a gyógyszerhiány "világméretű gyártási és gazdaságossági problémák, illetve keresletnövekedés, továbbá termelési nehézségek miatt alakult ki."