Életfogytig börtönben marad a móri ügy egyetlen vádlottja

Vágólapra másolva!
Elutasította a Legfelsőbb Bíróság Weiszdorn Róbert felülvizsgálati kérelmét a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében, így hatályban marad a korábban kiszabott életfogytiglani szabadságvesztés. Weiszdorn Róbert legkorábban negyven év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly decemberben mondta ki a móri ügy egyetlen vádlottjának bűnösségét előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt, ugyanis segített bűntársának a bankfiók feltérképezésében, a 2002. május 9-én elkövetett rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd a pénzintézet ajtajához állva elküldte az érkező ügyfeleket.

A jogerős ítélet szerint Weiszdorn leghamarabb 40 év után bocsátható feltételesen szabadlábra. Weiszdorn ügyvédje a folyó felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást, illetve másodlagosan enyhítést kért, ám az LB csütörtökön elutasította indítványát.

Weiszdorn társa, Nagy László négy évvel ezelőtt, az előzetes letartóztatásban öngyilkos lett, Kaiser Edéről és Hajdú Lászlóról pedig - akik ellen sok évig folyt büntetőeljárás a móri ügy miatt - kiderült, hogy mégsem ők követték el a bankrablást.

A 2002 májusában végrehajtott rablásban nyolc ember halt meg a bankfiókban, az ügyről szóló összes cikkünket megtalálja itt.