Felügyelet alá helyezték a helvéciai "kutyagyárat"

Vágólapra másolva!
Az állatvédők szerint "kutyagyárat" tartott fenn Helvécián egy férfi, akit állatkínzás miatt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség. Több állatot el kellett hozni a telepről, mert olyan rossz állapotban voltak.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség azt a férfit, akinek helvéciai tanyáján csaknem négyszáz borzalmas körülmények között tartott csivavát találtak. Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az [origo]-nak elmondta, hogy a hatósági állatorvos szakvéleménye alapján állatkínzás miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Kecskeméti Rendőrkapitányság. A férfi szabadlábon védekezhet.

A baon.hu beszámolója szerint az 51 esztendős B. J. és családja istállószerű épületekben elhelyezett nyúlketrecekben tartotta az anyakutyákat, valamint a szaporulatot. Az állatvédők több lakossági bejelentést kaptak arról, hogy a helvéciai tanyán minősíthetetlen körülmények között nevelnek kutyákat.

A rendőrök, a hatósági állatorvos és a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársai közös ellenőrzést tartottak a tanyán, ahol nyúlketrecekben találtak a 369 kutyára. A kutyák közül harmincat el kellett hozni a telepről, mert olyan rossz állapotban voltak, hogy rövid időn belül elpusztultak volna. Őket állatorvos látja el - mondta a szóvivő.

A többi kutya a helvéciai tanyán maradt, de a Menhely az Állatokért Alapítvány egyik munkatársa naponta felkeresi a telepet, hogy ellenőrizze, megfelelő-e az ellátásuk.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

Szabó Attila, az Állatvédelmi Őrszolgálat vezetője az [origo]-nak azt mondta, a férfi valódi "kutyagyárat" tartott fenn a családi ház mögött. Két kutyát jelenleg is állatkórházban ápolnak, egy kutya pedig időközben megellett. A tulajdonos azt mondta, kedvtelésből tartotta a kutyákat, Szabó Attila szerint azonban nyilvánvaló, hogy szaporításra tartotta őket, és az volt a célja, hogy minél kisebb helyen minél több kutyával minél nagyobb profitot érjen el. Az állatvédő szerint a helvéciai eset kirívónak számít. A tulajdonosnak most kötelessége megfelelően gondoskodni a kutyákról, amelyeket a bírósági döntésig bűnjelként tartanak lefoglalva.

Állatkínzásért két év börtönbüntetés szabható ki - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, hozzátéve, hogy a bíróság fogja majd eldönteni, hogy súlyosbító körülménynek számít-e, hogy ilyen nagy számú állatot kínzott a gyanúsított.