Pintér szelleme hajtja a száguldó birodalmat

2011.11.14. 7:01

Céltudatosan tart a piacvezető pozíció felé a Pintér Sándor belügyminiszter által épített cégbirodalom, sőt, Pintér tavalyi távozása óta még inkább rákapcsoltak. Hosszú út vezetett odáig, hogy a CBSZ megkerülhetetlen biztonsági céggé váljon. Mennyit számított ebben, hogy Pintér ügyesen bánik az emberekkel, hogy szereti a fegyelmezett munkát és ügyesen válogatta meg munkatársait?

Nyolc évvel ezelőtt egyik nap megcsörrent Szécsi György telefonja. Egy ismerőse kereste, és közölte, hogy szeretné megvenni az általa elnökölt céget. "Rajtam nem múlik" - válaszolta erre Szécsi, de mivel csak ötszázalékos tulajdonrésze volt a cégben, azt tanácsolta az ismerősnek, hogy vegye fel a kapcsolatot a többi tulajdonossal.

Ezzel a telefonbeszélgetéssel kezdődött el egy olyan folyamat, amely mára nagymértékben átrendezte a magyar gazdaság egyik legjelentősebb szolgáltatási ágának, a biztonsági cégeknek a piacát. Szécsi György a Civil Biztonsági Szolgálat Rt. (CBSZ) résztulajdonosa volt a telefonbeszélgetés idején, a hívó pedig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter, aki néhány hónappal első, 1998-tól 2002-ig tartó minisztersége után szeretett volna visszatérni az üzleti életbe. Pintérnek végül sikerült megegyeznie a tulajdonosokkal, és 2003 márciusában az irányítása alá került a CBSZ. Pintér hét éven keresztül, 2010 márciusáig vezette a céget, amelyet néhány héttel a parlamenti választás első fordulója előtt adott el, feltehetően azért, mert már készült újabb belügyminiszteri kinevezésére.

A cég Pintér irányítása alatt rohamosan fejlődött, bevétele 7 év alatt hatszorosára nőtt, így beverekedte magát a legnagyobb biztonsági cégek közé. Az igazi áttörés azonban az után következett, hogy az üzleti életben korábban nem túl aktív Kántor Tibor cége megvásárolta tőle a CBSZ-t. A cég azóta több jelentős közbeszerzést is megnyert, például a Magyar Villamos Művektől (MVM), a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB), a Szerencsejáték Zrt.-től, a Terror Háza Múzeumtól, a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságtól (KSZF), a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-től (BGYH) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) is kapott megrendeléseket. A Miniszterelnökség néhány napja hozta nyilvánosságra, hogy a CBSZ-szel kötött - a többi megbízáshoz képest nem túl jelentős összegű - szerződést pénzszállításra.

A biztonsági piacot ismerők szerint az állami és magánszférában szerzett megrendelései révén a CBSZ árbevétele többszörösére emelkedhetett, mióta Pintér tavaly eladta a céget. Ennek alapján a CBSZ egyértelműen piacvezetővé válhat egy olyan szolgáltatási ágban, ahol a piacot ismerő forrásaink szerint mintegy 130 ezren dolgoznak, és amely 2009-ben, az egy évvel korábbi adathoz képest közel 50 százalékos növekedéssel 134 milliárd forintot mozgatott meg a KSH szerint.

Az [origo] arra volt kíváncsi, hogy mi állhat a cég sikere mögött egy olyan piaci szektorban, ahol ismerői szerint erőteljesen jelen van a fekete foglalkoztatás, és ahol a különböző kormányzati ciklusok alatti sikercégeket rendre politikai kötődéssel kapcsolják össze. A cikk megírásához mintegy tucatnyi, a biztonsági piacon dolgozó vagy azzal foglalkozó emberrel beszélgettünk, de többségük csak azzal a feltétellel vállalta ezt, ha nem közöljük a nevüket. Az [origo] szerette volna megkérdezni a cikkben szereplő állításokról Kántor Tibort és Pintér Sándort is. Kántor a neki e-mailben elküldött kérdések után azt közölte, hogy nem kíván válaszolni azokra. Pintér Sándort a Belügyminisztériumon keresztül próbáltuk elérni. Hétfőn elküldött e-mailünkre csütörtökig kértünk választ, telefonon többször is visszahívást ígért a sajtóosztály, de cikkünk megjelenéséig nem jelentkeztek.

Volt benne fantázia - A CBSZ születése

A CBSZ története 1990-ig nyúlik vissza, amikor a többek között külföldi cégek Magyarországi befektetéseivel foglalkozó Inter-Mentor Holdingon belül létrehoztak egy biztonsági irodát, amelynek az volt a feladata, hogy a készítse elő egy biztonsági cég létrehozását. Az Inter-Mentor "eredeti tulajdonosi köre a Gamma Művek környékén keresendő" Mandrik István szerint, aki a CBSZ-nél dolgozott az 1990-es évek elején. Az Inter-Mentor főtulajdonosa Koi Ferenc volt, aki egyben a nukleáris méréstechnikai műszereket gyártó Gamma Művek igazgatósági elnöke, testvére, Koi Miklós pedig a vezérigazgatója volt.

"Külföldi tapasztalatok alapján üzletet láttak abban, hogy egy magánbiztonsági cég sikeres legyen" - mondta az [origo]-nak Szécsi György, aki gyakorlatilag a kezdetektől a cég 2003-as eladásáig a CBSZ vezetőjeként dolgozott. Szerinte a rendszerváltás utáni állami szerepcsökkentésből logikusan következett, hogy szükség van magánbiztonsági vállalkozásokra. A CBSZ-t végül 1990 decemberében hozták létre hat résztulajdonossal, akiknek a részesedése 10 és 20 százalék között mozgott. A tulajdonosok között volt például az 1991 és 1996 között az Opten céginformációs adatbázis szerint a Pintér Sándor által vezetett ORFK kutyaképző iskolája és a Fővárosi Közterület-felügyelet, de ők az 1990-es évek közepéig megváltak a tulajdonrészüktől. Ebben az időszakban több biztonsági cég is alakult, a biztonsági piacot ismerő szakemberek szerint a Testőr és az Őrmester számított nagyobb cégeknek akkoriban.

A CBSZ az alapítástól a 2003-as tulajdonosváltásig fokozatosan fejlődött, az akkoriban a cégnél dolgozó Mandrik István szerint 1993-ban körülbelül száz embert foglalkoztattak, három évvel később viszont már mintegy hatszáz alkalmazottjuk volt. Ebben az időszakban főleg őrzés-védéssel foglalkoztak, de a cég már ekkor törekedett arra, hogy lefedjék a biztonsági piac valamennyi szegmensét: biztonságtechnika, pénzszállítás, valamint adat- és információvédelem is szerepelt a profiljukban. Első jelentősebb megrendelőjük a Csepel Autógyár volt, később a Herz Szalámigyár, a Magyar Rádió és a Honvédelmi Minisztérium tartozott a komolyabb ügyfelek közé. A CBSZ árbevétele 2002-re elérte az egymilliárd forintot a cégbírósági adatok szerint, alkalmazottainak száma pedig 850 körül mozgott Szécsi szerint. A korábbi elnök szerint a CBSZ akkoriban az ötödik-hatodik legnagyobb őrzés-védelemmel foglalkozó cég volt, míg az [origo] több forrása is azt mondta, közepes vállalatnak számított a piacon. Volt, aki "nem jelentősnek" nevezte.

Az időközben részvénytársasággá alakult cég hiába volt nyereséges, Pintér Sándor vételi ajánlatakor a legnagyobb részvényes, az Inter-Mentor úgy döntött, nem akar tovább vagyonvédelemmel foglalkozni, így eladta részesedését, akárcsak a többi részvényes. Pintér számára mindenesetre nem volt ismeretlen a biztonsági piac: miután Kuncze Gábor akkori belügyminiszter 1996 végén menesztette országos rendőr-főkapitányi állásából, 1997 elején - többek között Valenta Lászlóval, aki jelenleg tanácsadóként segíti a Belügyminisztériumot - megalapította a Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Rt.-t.

A tábornok és a katonás rend - Pintér bemelegít

"Itt csöppent bele az őrzés-védelembe" - mondta a a Preventív megalakításáról egy Pintért ismerő forrás. A menesztése után 48 évesen nyugdíjazott Pintér feltűnése az üzleti szférában több megkérdezett szerint sem számított meglepőnek, a biztonsági cégekben ugyanis jellemzően nyugdíjazott rendőrök, katonák vagy nemzetbiztonságiak lesznek vezetők. A forrás szerint az igazgatóság elnökeként dolgozó Pintér a rendőrkapitányként kialakított kapcsolatait is felhasználva üzletszerzőként dolgozott. Egy másik, Pintért ismerő forrás szerint a Preventívbe főleg "korábbi rendőröket vittek oda", és a cégnek "gyorsan híre lett" Pintér szerepvállalása miatt.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
Pintér Sándor belügyminiszter

A Preventívnél alig több mint egy évet töltött el Pintér, akkor hagyta ott a céget, amikor Orbán Viktor 1998-ban kinevezte belügyminiszternek. Távozása után a Preventív gyorsan fejlődött, 2000-ben 256 millió forint volt a bevétele, amely 2001-re 620, 2002-re 844 millió forintra nőtt. 2003-ban érte el az addigi legjobb eredményét, bevétele ekkor az egymilliárd forintot is meghaladta, de innentől kezdve - két évet leszámítva - folyamatosan csökkent a bevétele, 2010-ban már csak 762 millió forint volt.

A Pintért és a CBSZ-t ismerő források szerint senki nem lepődött meg azon sem, hogy az első Orbán-kormány után Pintér visszatért a biztonsági piacra. A CBSZ gyors fejlődésnek indult, miután Pintér felvásárolta, 2004-ben 2,2 milliárd forintos árbevétellel megduplázta egy évvel korábbi eredményét. Az egyre sikeresebb cégbe beszállt a Magyar Fejlesztési Bank is, amely egy hitel fejében rövid ideig közel 50 százalékos tulajdont szerzett a CBSZ-ben. A CBSZ dinamikusan fejlődött Pintér irányítása alatt, és stabilizálta a helyét az öt legnagyobb biztonsági cég között. A legnagyobb szerepe ebben a cég felemelkedését közelről figyelő források szerint a katonás fegyelemnek, a cégstruktúra okos kialakításának és Pintér kapcsolatrendszerének volt.

Pintér a CBSZ megvásárlása után a rendőrségnél és a belügyminiszterként megismert kollégáit vitte magával a céghez forrásaink szerint. "Annyi volt rendőr és katona volt a vezetésben, hogy a régi formák megmaradtak: a rendvédelmi szervek terminológiáját használták, az állománygyűléseken például tábornokoztak" - mondta az egyik, Pintért ismerő forrás. "Látszott, hogy rend van. Kevés az olyan cég, amelyik ilyen nagy létszám mellett ilyen vertikumban dolgozik, és nem hallunk balhét" - mondta egy biztonsági vállalat korábbi vezetője. Pintért egy ismerője "nagyon katonás, nagyon fegyelmezett" embernek jellemezte. "Piszokmód tartotta az időket" - mondta a forrás, aki szerint a Pintérrel való tárgyalásai idején mindig kint kellett hagynia a telefonját a titkárnőnél.

Egy másik, a biztonsági piacot ismerő forrás szerint az is mutatta, hogy a vezetésben főleg egykori rendvédelmisek voltak, hogy más cégekkel ellentétben a CBSZ kevésbé a kigyúrt, félelmet keltő, "demonstratív megjelenésű" őrökre helyezte a hangsúlyt, sokkal inkább hétköznapibb testfelépítésű embereket alkalmaztak. Ezt mutatja a CBSZ kezdőlapján található kép is, ahol átlagos testalkatú őrökkel reklámozzák magukat. "Ebben persze az is szerepet játszik, hogy már nagyon nehéz embereket találni. Ez főleg a postánál csúcsosodik ki, ahová egy jó szakmai vezető nem rakna ki egy hatvanéves gumibotos őrt" - mondta az egyik, őrzés-védelemben dolgozó forrás, utalva arra, hogy a Magyar Posta fiókjait is a CBSZ védi.

Kiépül a birodalom - A CBSZ terjeszkedni kezd

Pintér a CBSZ megvásárlása után gyors építkezésbe kezdett, és új szerzeményén keresztül több céget is megvásárolt. 2005-ben 50 százalékos tulajdonrészt szerzett Kandolka Károly cégében, a biztonságtechnikával foglalkozó Erando Kft.-ben, amelynek az alapításában a Preventív-Security is részt vett. "Amikor kezdett összedőlni Kandolka cége, akkor érkezett a CBSZ. A CBSZ-nek nem volt műszaki részlege, és Pintér szerette volna komplexszé tenni a céget, Kandolkának meg kellett a pénz és a kapcsolatok" - mondta a biztonságtechnikai piacot jól ismerő forrás. Az Erandónak a CBSZ tulajdonszerzését megelőző évben 385 millió forintos árbevétele volt, jelenleg pedig az egyik legnagyobb biztonságtechnikai cégnek számít egy, a piacot jól ismerő forrás szerint.

A riasztórendszerekkel foglalkozó Mon-Da Kft.-t 2007-ben szerezte meg a CBSZ, és rövid időn belül egyedüli tulajdonosa lett. A cégnek a CBSZ megjelenése előtti évben 283 millió forint volt a bevétele, tavaly pedig 490 millió forint. Az őrző-védő cégként meghatározható Pajzs 07 Zrt.-t 2008-ban vásárolta fel a CBSZ. A Pajzsnak már 2007-ben több mint kétmilliárd forint volt a bevétele, amely 2010-ben már közel két és fél milliárdosra hízott. A közlekedési informatikával foglalkozó Best Way Traffic Kft.-nél a CBSZ már alapítóként volt jelen. A más CBSZ-érdekeltségekhez képest elenyésző, 2010-ben 14 millió forintos forgalmú cég legutóbb a magyar uniós elnökség által használt kocsik felszerelése miatt került be a hírekbe.

"A Civil nagyon komoly birodalmat épített fel. Tudatosan fejlesztették olyanra, hogy a vagyonvédelem teljes palettáját lefedje" - mondta az egyik, több CBSZ-es vezetőt személyesen ismerő forrás. Egyedül a pénzszállítási piacra nem tudtak betörni, bár az egyik, a piacot jól ismerő forrás szerint volt rá egy kísérletük évekkel ezelőtt. "Volt egy törekvés erre, de nagyon nagy tőkét kell megmozgatni hozzá. Volt egy-két megrendelőjük, de egy idő után felhagytak vele" - mondta.

Keresték a társaságát - Pintér kapcsolatrendszere

A CBSZ sikereiben Pintér kapcsolatainak volt a legnagyobb szerepe forrásaink szerint. "Nagyon jól kihasználta, hogy rendőrfőkapitány és belügyminiszter volt, sokan keresték a társaságát. Olyan kapcsolatrendszere van, amilyen nem sok embernek" - mondta róla egy ismerőse, aki több olyan találkozón is részt vett Pintérrel együtt, ahol a gazdasági és a politikai elit tagjai találkoztak egymással. "Pintér inkább a lobbizással foglalkozott, mindig tudta, hogy kivel kell teniszezni" - mondta a forrás, hozzátéve, hogy Pintér rendszeresen résztvevője a hasonló találkozóknak. "Magabiztos, jó humorú és tehetségesen lobbizik" - jellemezte Pintért.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt
Pintér és a vele jó kapcsolatban álló Csányi Sándor OTP-vezér

Egy őt személyesen ismerő forrás szerint Pintér kapcsolatrendszerét annak is köszönheti, hogy "nagyon sok embernek segített". "Ügyesen tud lekötelezni embereket, de magukat az embereket is nagyon ügyesen kezeli" - mondta a forrás, akinek személyes ismeretségük előtt Pintér nem volt rokonszenves, de ez megváltozott, miután többször beszéltek egymással. Szerinte ez nagyban köszönhető a nyomozói múltjának, mert az ilyen emberek szerinte nagyon jó emberismerők. "Nagyon jól érzi, hogy mikor van pozícióban, jól eltalálja a hangot" - tette hozzá. A forrás szerint Pintéren nagyon sok információ átment, amikor a BM-nél dolgozott. "Minden átmegy rajta" - magyarázta. Szerinte Pintér sok olyan informális találkozóra elmegy, ahol az üzleti és a politikai elit tagjai vesznek részt, "tudja, hol éri el azokat, akikkel üzletelni akar".

Ismerősei szerint az is jól jött a CBSZ-nek, hogy Pintér az első Orbán-kormány után az OTP igazgatóságának is tagja lett, itt is több kapcsolatra tett szert, ráadásul a CBSZ szerezte meg az OTP országos hálózatának védelmét. Az MSZP és az SZDSZ kormányzása alatti nyolc évben jobbára a magánszférában szerzett megrendelések révén terjeszkedtek, főleg a banki szférában voltak nagyon erősek, legnagyobb ügyfelük pedig a Mol volt az egyik forrás szerint.

A piaci szerződések mellett már ebben az időszakban is sikerült állami megrendeléseket is megnyerniük: megrendelőjük volt például a BKV, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet vagy az ORFK. Az egyik forrás szerint a 2006-os önkormányzati választás után számos fideszes önkormányzatnál nyertek közbeszerzési pályázatot, ilyen volt például az óbudai és az V. kerületi önkormányzat vagy éppen a Bács-Kiskun megyei közgyűlés. "Pintérnek a baloldallal is voltak kapcsolatai, abban a nyolc évben sem voltak elnyomva. A kampány előtt volt az Eclipse-ügy, de az is köddé vált" - mondta az egyik konkurens cég vezetője. A forrás arra utalt, hogy 2010 márciusában az Eclipse nevű cég egyik olyan irodájában is tartottak házkutatást, amelyet a CBSZ irodaházában bérelnek, Pintér lánya, Pintér Hajnalka pedig dolgozott a cégnek.

A következő oldalon kiderül, hogy ki az a titokzatos figura, akinek Pintér eladta a CBSZ-t és hogy mi könnyíti a CBSZ terjeszkedését.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK