[origo] itthon

100
90

A kész törvény felett dúl tovább Pokorni és Hoffmann harca

[origo]|2011. 11. 11., 12:37|Utolsó módosítás:2011. 11. 11., 20:18|

Bár a kormány már elfogadta a köznevelési törvényről szóló tervezetet, továbbra is dúl a konfliktus Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a Fidesz szakpolitikusa között. Pokorni a tervezet több fontos elemével sem ért egyet, így várható, hogy a kormány egyik eddigi legnagyobb reformjának nem lesz sima útja a parlamentben.

Forrás: MTI

Hoffmann és Pokorni

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Pénteken a Fidesz által szervezett oktatási konferencián egymás után szólalt fel Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatási szakpolitikusa. Eddig is lehetett tudni, hogy sok mindenben nem értenek egyet, és ez a mostani rendezvényen még nyilvánvalóbbá vált. A konfliktus tétjét növeli, hogy Pokorni azt a köznevelési törvényjavaslatot bírálta, amelyet Hoffmann készített elő, és amelyet a kormány már elfogadott.

A parlament oktatási bizottságának elnöki posztját is betöltő Pokorni azt mondta, hogy három ponton szeretne változtatást a köznevelési törvényben. Közölte, nem ért egyet az iskolák állami átvételével, az egész napos iskola koncepcióban szereplő változatával és a pedagógusi életpályamodellel. Ezek ugyanakkor a törvény legfontosabb elemei közé tartoznak, és Hoffmann Rózsa a konferencián azzal érvelt a tervezet mellett, hogy azok, akik a törvény visszavonását kérik, a "Gyurcsány-Bajnai-korszakot" akarják visszahozni.

A ló másik oldalán

"Abban bíztunk, hogy mire a törvénytervezet benyújtásáig eljutunk, meg tudjuk találni a válaszokat a vitás pontokra, de nem így történt" - jelentette ki Pokorni Zoltán, aki szerint a köznevelési törvényről "számos pontban maradt nézetkülönbség" Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral, és ezek közül Pokorni szerint "három változtatás nagyon fontos, nem részletkérdés".

"A ló másik oldalának érzem ezt, ha minden településtől elvesszük az iskolát, és egy állami apparátussal akarjuk fenntartani" - mondta az iskolák állami átvételéről Pokorni. Szerinte nem kellene minden általános és középiskolát átvennie az államnak, hanem "éppen fordítva: az önkormányzat, amelyik nem bírja fenntartani az intézményt, adhassa át az államnak". Pokorni hozzátette, hogy ezzel a véleményével kisebbségben van a Fidesz-frakcióban (az iskolák állami átvételéről itt olvashat).

A Pokorni előtt felszólaló Hoffmann Rózsa az iskolák állami átvételéről azt mondta, hogy "téves az iskolarendszer államosításáról beszélni", a tervezetben ugyanis az szerepel, hogy az önkormányzat visszaveheti az intézményét. Hoffmann Rózsa szerint "a pedagógusok ebből az egészből nem sokat fognak megérezni".

 

"Rózsa azt mondja, ne filléreskedjünk"

Az egész napos iskola tervéről Pokorni azt mondta: "minden szép elképzelés ellenére az, ami a tervezetben van, a napközi leírása". A Fidesz alelnöke szerint ennél sokkal több lehetőség van az egész napos iskolában, és "ha nem tudjuk definiálni, mit értünk ez alatt, mit szeretnénk oktatni, mit tudunk finanszírozni, nem épül fel a rendszer". A pedagógusi életpályamodellről pedig azt mondta: "Rózsának igaza van, hogy évtizedes adósság, de a probléma ennél sokkal nagyobb". Pokorni szerint "nem az a jó, hogy negyven év múlva, ha van egy PhD-d, kapsz 400 ezret, a pálya elején kell emelni a fizetést, akkor kell a húzóerő, hogy kiválasszuk a legjobb fiatalokat".

Pokorni szerint az sem jó, hogy a pedagógusok nem kaphatnak majd pénzt a túlóráért. A politikus úgy fogalmazott: "Rózsa azt mondja, ne filléreskedjünk a túlórával, én meg azt mondom, filléreskedjünk, díjazni kell, ha valaki többet dolgozik. Tudom, ez más filozófia."

"A törvényt kritizálók a Gyurcsány-korszakot akarják"

Az oktatási államtitkár beszédével kezdődött a Fidesz oktatási konferenciája, így Hoffmann Rózsa korábban beszélt, mint Pokorni Zoltán. Az államtitkár beszédében nem ejtette ki az oktatási bizottság elnökének nevét, de többször célzott a Pokorni Zoltán által képviselt álláspontra.

"Azok, akik a köznevelési törvény visszavonást követelik, a Gyurcsány-Bajnai-korszak restaurálását akarják" - kezdte felszólalását Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Szerinte néhány ezer embert képviselnek a törvény ellenzői, és a többség támogatja a változtatásokat. Az államtitkár ezután arról beszélt, szerinte miért van szükség az új törvényre, és mi a koncepció célja.

Hoffmann az új köznevelési törvény alapelvei között említette, hogy a tankötelezettség az eddigi 18 helyett 16 év lesz. "Ezzel belesimulunk az európai átlagba" - mondta az államtitkár, aki szerint van olyan európai ország, ahol 14, máshol 18 éves korig van tankötelezettség. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy "ebből nem az következik, hogy az iskolarendszernek ki kell löknie a gyereket. Az érettségiig, egy szakma elsajátításáig ingyenes az oktatás, de aki 16 éves kor fölött nem akar tanulni, az menjen, és vállaljon munkát."

A pedagógusok béréről Hoffmann azt mondta: az életpályamodell tervezett bevezetésének első évében, 2013-ban nagyjából 70 milliárddal, a következő évben 150 milliárd forinttal többet szán a kormány a tanárok bérére. Arról, hogyan emelkedjenek a bérek, "szabad-e a kezdők bérét kiemelten emelni", az államtitkár azt mondta, nem lehet megengedni, hogy a pályájuk vége felé járó pedagógusok fizetése "a béka feneke alatt" maradjon.

Hoffmann Rózsa a konferenciáról távozóban azt mondta az [origo]-nak Pokorni kijelentéseiről, hogy azok nem koncepcionális problémákat érintenek. A koncepcionális nézeteltérés szerinte az lenne, ha Pokorni egészében nem támogatná az iskolák állami átvételét vagy például a pedagógusi életpályamodellt, de szerinte ehhez képest csak részletkérdéseket vetett fel. A kormány majd az esetlegesen érkező módosító indítványok alapján dönti el, hogy melyiket támogatja - mondta Hoffmann.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »