A Facebooknál érdeklődnek Gyurcsány eltűnt oldala után

Vágólapra másolva!
Hétfőn délelőtt óta nem elérhető Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A volt miniszterelnök profiljának helyén "az adatlap nem elérhető" üzenet olvasható, nem tudni, miért. Gyurcsány egyik tanácsadója szerint akár "külső támadás" is érhette Gyurcsány Ferenc profilját.
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni, miért nem érhető el Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala. A volt miniszterelnök profilja hétfőn délelőtt óta inaktív. Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban rendszeresen a facebookos bejegyzéseiben fejtette ki a véleményét közéleti kérdésekben.

Az [origo] megkereste a volt miniszterelnök tanácsadóját, Gréczy Zsoltot, aki délben még nem tudta, hogy nem elérhető Gyurcsány adatlapja, és későbbre ígért tájékoztatást. Gréczy délután kettőkor azt mondta, hogy a Demokratikus Koalíció felvette a kapcsolatot a Facebookkal Gyurcsány Ferenc profilja miatt.

A tanácsadó elmondta, hogy hasonló eset történt néhány héttel ezelőtt is, akkor a miniszterelnök feleségének, Dobrev Klárának a Facebook-profilja vált nem elérhetővé. Gréczy szerint akkor "külső támadás" érte Dobrev oldalát, és két hétbe telt, amíg újra tudták indítani. A tanácsadó nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy felesége Facebook-profiljához hasonlóan, Gyurcsány Ferenc Facebook oldalát is külső támadás érte.