[origo] itthon

100
90

Nézőpont Intézet: A többség háttéralkut sejt az MSZP és a DK között

[origo]|2011. 11. 15., 9:08|Utolsó módosítás:2011. 11. 15., 9:14|

Nincs szó igazi szakításról a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció (DK) között, állítja a Nézőpont Intézet szerint az általuk megkérdezett emberek többsége.

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

A Nézőpont Intézet szerint a Jobbik és a DK szimpatizánsainak 74-74 százaléka, a MSZP és a Lehet Más a Politika táborának pedig 66, illetve 54 százaléka vélt felfedezni titkos megállapodást a szocialista párt és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció szétválása hátterében.

A Magyar Nemzet napilapnak készült kutatásból az derült ki, hogy az elválás egyértelmű vesztese az MSZP, mivel a párt támogatottsága az intézet októberi felmérése szerint még 17 százalék volt, november 7. és 10. között, a pártszakadás után készített közvélemény-kutatásban már csak 10 százalék. A megmaradt szocialista tábor 59 százaléka saját bevallása szerint a következő választáson Gyurcsány Ferenc pártjára szavazhat - írta az intézet, kiemelve: "a morzsolódó baloldali táborból Gyurcsány Ferenc már az első napokban két százalékot szakítani tudott".

A volt miniszterelnök hívei egyelőre bizonytalanok. Ezt jelezheti az is, hogy az aktív szavazók körében az MSZP támogatottsága 24-ről 13 százalékra csökkent, miközben a Demokratikus Koalíció mindössze három százalékot vonzott magához.

A felmérés szerint jelenleg a válaszadók csaknem kétharmada (62 százalék) elképzelhetetlennek tartja, hogy a következő választáson baloldali pártra szavazzon.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Festival de Cannes Nyaljál, kékhajú lány! A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10