Tartozásai miatt rabolt a bankban öngyilkosságot megkísérlő férfi

Vágólapra másolva!
Jórészt beismerte tettét a keddi tárgyaláson az a huszonéves, szerencsejáték-függő budapesti férfi, aki 2009-ben és 2010-ben fél tucat bankot rabolt ki, összesen több tízmillió forint kárt okozva. Utolsó bankrablásakor kétségbeesésében fejbe lőtte magát. Amennyiben bűnösnek találják, akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon (FB) kedden annak a szerencsejáték-függő bankrablónak a büntetőpere, aki tettenérésekor főbe lőtte magát, és csak a gyors orvosi segítségnek köszönheti, hogy életben maradt.

A 26 éves, általános iskolai végzettségű, lopás és garázdaság miatt korábban már jogerősen elítélt budapesti férfi az ügyészség szerint szerencsejáték-szenvedélye miatt adósságokba keveredett, ezért kezdett bankokat rabolni: 2009-ben és 2010-ben féltucatnyi támadást hajtott végre, összesen több tízmillió forintot zsákmányolt.

Az ügyészség szerint a vádlott az első támadásnál még csupán egy, a józsefvárosi piacon vásárolt, fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött, de akkor a biztonsági őrtől sikerült egy valódi fegyvert elvennie, és a későbbi bankrablásoknál már azt használta. Előfordult, hogy figyelmeztetésül a kiszemelt pénzintézeti fiók padlójába lőtt, az utolsó támadásnál pedig, amikor dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, közvetlen közelről többször megpróbált rálőni, és csak az őr védekező mozdulatainak köszönhető, hogy a golyók nem okoztak súlyos sérülést vagy halált. A támadó a sikertelen bankrablás helyszínén fejbe lőtte magát, de életben maradt.

A vádlott a keddi tárgyaláson visszavonta a nyomozáskor tett tagadó vallomásait, és jórészt elismerte a terhére rótt bűncselekményeket. "Nem tudok mit mondani. Megtörtént, de sérülést senkinek nem akartam okozni" - mondta a férfi. A rablássorozat előzményeiről azt mondta: egy házfelújításra vállalkozva kölcsönöket vett fel, az elvégzett munkáért azonban nem kapta meg a pénzét, sőt, az "éjszakából" megfenyegették, így még neki kellett bujkálnia, és mivel másképp nem tudta előteremteni a sokmilliós kölcsönök törlesztéséhez szükséges pénzt, bankrablásra adta a fejét. A vádlott nem tagadta játékszenvedélyét sem. Elmondta: családja elől is titkolta, hogy szerencsejáték-függő.

"Benne voltam ebben a kerékben, görgettem magam előtt a problémákat. Ez a kábítószernél is rosszabb, még annál is jobban leviszi az embert, gyógyszert szedtem, és az utolsó támadásnál gyógyszer és alkohol hatása alatt álltam" - mondta a vádlott, aki öngyilkossági kísérletéről annyit mondott: "rádöbbentem, hogy nem sok értelme volt az egésznek, szégyelltem magam".

A férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletével, fegyveres rablással és más súlyos bűncselekménnyel vádolja az ügyészség, mindezért a törvény szerint akár életfogytiglani büntetés is kiszabható.