A sajtó miatt kezdett vitatkozni a BÖSZ és a főpolgármester

Vágólapra másolva!
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke ragaszkodott ahhoz, hogy a közgyűlésük nem nyilvános, Tarlós István főpolgármester viszont rosszhiszeműnek tartotta a sajtó kizárását. A főpolgármester több budapesti fejlesztésről szeretne egyeztetni az önkormányzati érdekképviselettel.
Vágólapra másolva!

A sajtó jelenlétéről szóló vitával kezdődött Tarlós István főpolgármesternek és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) pénteki találkozója. Az önkormányzati érdekképviselet egyebek mellett a főváros fejlesztési terveiről kért tájékoztatást a városvezetőtől pénteki közgyűlésén.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP), a BÖSZ elnöke jelezte, hogy maga az ülés nem nyilvános, ezért távozásra kérte a sajtót. Tarlós István főpolgármester kilátásba helyezte, hogy ez esetben ő is távozik. Mint mondta, két hete írásos tájékoztató anyagot küldött az összes kerületi polgármesternek a tervekről, "nem felelni jött", hanem hogy a város érdekében beszéljen a szervezet és a főváros kapcsolatáról. A főpolgármester hangsúlyozta: egyeztetni szeretne néhány konkrét budapesti fejlesztésről, támogatást kér a troli- és villamostenderhez, szeretné megtárgyalni a BKV, valamint a kórházak helyzetét.

Nagy Gábor Tamás a BÖSZ szabályzatára hivatkozva kijelentette: a közgyűlés nem lehet nyilvános. Kitért arra is, hogy a találkozónak vannak elemei, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Mint mondta, szerencsétlennek tartja a sajtón keresztüli üzengetést. Tarlós István viszont nemtetszésének adott hangot, és rosszhiszeműnek tartotta a sajtó kizárását. Álláspontja szerint "oka van annak, hogy nem hallgathatják végig" az egyeztetést. Szólt arról is, hogy a főváros érdekében marad az egyeztetésen, de felhívta a szervezet figyelmét, hogy "egy Budapest van, nem pedig kettő". A sajtónak végül távoznia kellett.

Tarlós: Egyetlen kézzelfogható eredmény

Tarlós István főpolgármester a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének pénteki közgyűlése után a találkozó egyetlen konkrét eredményének nevezte, hogy az önkormányzati érdekképviselet támogatja a BKV átalakítását, beleértve a kollektív szerződések felülvizsgálatát.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester, a BÖSZ elnöke azt mondta: támogatják Budapest vezetését a fővárosi "gördülőállomány" megújításának szándékában, amelynek megvalósulásához uniós fejlesztési forrásokat kell bevonni. Szólt arról is, hogy a kerületi polgármesterek nem tartják indokoltnak a változtatást az iparűzési adó megosztásának jelenlegi rendjén. Emellett a 23 kerületi polgármesterből álló érdekképviselet önkormányzati biztos kijelölését javasolta a főpolgármesternek, továbbá az elszámoltatás menetének felgyorsítását ajánlották.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége idén júliusban alakult meg mind a 23 kerület részvételével. Az önkormányzati összefogást a szövetség alapszabályában azzal indokolták, hogy "az elmúlt húsz évben nem jött létre szervezett együttműködés a budapesti önkormányzatok között, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kárát látta valamennyi kerület és egész Budapest". A főpolgármester júliusban "súlytalan gittegyletnek" nevezte a BÖSZ-t.