Ismét fegyvereket találtak egy fővárosi lakásban a rendőrök

Vágólapra másolva!
Házi őrizetbe helyezte a rendőrség azt a férfit, akinek budapesti lakásán a BRFK közleménye szerint valóságos "fegyverarzenált" találtak. A 41 éves férfi egyik ismerősénél tartott házkutatásnál szintén fegyverekre bukkantak.
Vágólapra másolva!

Újabb fővárosi lakásban találtak feltehetően éles lőszereket és fegyvereket a rendőrök - tudta meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól az MTI.
A rendőrség múlt pénteki közleménye szerint valóságos arzenálra bukkantak egy II. kerületi 41 éves férfi lakásában. A BRFK hétfőn közölte, hogy a férfi egyik ismerősének XIII. kerületi lakásán is házkutatást tartottak, ahonnan további, feltehetően éles lőszerek, gáz-riasztó fegyver és egy íjpuska került elő.

Közben a Pesti Központi Kerületi Bíróság engedély nélküli tartással elkövetett, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt házi őrizetbe helyezte a múlt héten elfogott férfit. A Fővárosi Bíróság szerint a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt rendelték el P. Zoltán házi őrizetét. A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb december 19-ig tart. A végzés nem jogerős.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken tájékoztatta az MTI-t, hogy többféle fegyvert, több ezer lőszert és más robbanóeszközöket találtak a rendőrök egy budapesti férfi II. kerületi lakásán; vele szemben előzőleg egy kispuska eladásakor intézkedtek a XIII. kerületben. A rendőrök a Kassák Lajos utcánál figyeltek fel egy gyanúsnak tűnő üzletelésre, amely két férfi között zajlott. Az egyik férfi ruházatából kések, míg a gépjárműből tonfák, vipera, lőszerhüvelyek és egy 22-es kaliberű puska került elő.

A rendőrök ezután tartottak házkutatást annak a 41 éves férfinak a II. kerületi lakásán, aki Angyalföldre vitte eladni a puskát, és a lakásban több, feltehetően éles, sörétes és golyós puskákat, revolvert, flóbertpisztolyt, forgótáras pisztolyt, gyakorló puskagránátokat, pirotechnikai rakétákat, könnygáz-, füst- és ködgránátot, valamint több ezer töltényt, lőszert, illetve lőport találtak. A lefoglalt eszközöket igazságügyi fegyverszakértők vizsgálják.