Beindultak nyáron a magyarok, lassabban fogy a népesség

Vágólapra másolva!
A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint ezer lakosra csaknem kilenc születés és tizenhárom halálozás jutott. Az adatok szerint jelentősen csökkent a házasságkötések száma, a legnagyobb visszaesés augusztusban volt.
Vágólapra másolva!

Az év első kilenc hónapjában 3,8 százalékkal kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is valamivel alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A hivatal honlapján olvasható előzetes adatok szerint 2011 első kilenc hónapjában 65 ezer 539 gyermek született, 3,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 95 ezer 657 volt, ez 0,8 százalékos csökkenést jelent a 2010 január-szeptemberi időszakhoz képest.

Az adatok szerint a természetes fogyás 30 ezer 118 fő volt, 1799-cel több az egy évvel korábbinál, így a 2001. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma, a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 964 ezer volt az időszak végén.

A statisztikai hivatal adatai szerint a házasságkötések száma havi lebontásban egyenetlenül alakult. Márciusban, júliusban és szeptemberben csak kisebb mértékben csökkent, májusban és augusztusban viszont jelentősebb 8,3, illetve 3,1 százalékos visszaesést mutatott az előző év azonos hónapjaihoz képest - írja a KSH. Összességében a 2011 első kilenc hónapjában regisztrált 29 519 házasságkötés 365-tel, azaz 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Ezer lakosra csaknem 9 élve születés és mintegy 13 halálozás jutott, ezek az adatok 0,3, illetve 0,1 ezrelékponttal alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.