Háromhavi pótlékot kapnak a sürgősségi betegellátásban dolgozók

Vágólapra másolva!
Jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyben, mondta Réthelyi Miklós miniszter. A tárca helyettes államtitkára szerint több mint hárommilliárd forintot tudnak fordítani az idei többletjuttatásra.
Vágólapra másolva!

Egyszeri kifizetésként decemberben háromhavi pótléknak megfelelő összeget kapnak az egészségügyben, elsősorban a sürgősségi területen dolgozók - közölte pénteken Zalaegerszegen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára. Cserháti szerint 42 ezren számíthatnak az egyszeri kifizetésre, és ezt jövőre rendszeressé kívánják tenni. A tárcánál az egészségügyi termékadóból befolyó összeg megduplázásával több mint hárommilliárd forintot tudnak fordítani az idei többletjuttatásra.

Ezt azok kaphatják, akiknek a szakmája a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény végrehajtási rendeletében 15 jogcím egyikeként szerepel, például a traumatológiákon, az intenzív osztályokon, patológiákon, fertőzőrészlegekben dolgozók vagy a vonuló mentők.

Közben egy budapesti konferencián a minisztériumot vezető Réthelyi Miklós arról beszélt, hogy az egészségügyi ágazatban valószínűleg jövőre sem lesz általános béremelés. A tárcavezető kifejtette: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium mindent megtesz azért, hogy anyagiakban is könnyebbé tudják tenni az egészségügyi dolgozók munkáját. Ugyanakkor "sajnos egy általános béremelésre valószínűleg a jövő évben sem lesz lehetőség", de a pótlékok és az ügyeleti díj megemelésével szeretnének segítséget nyújtani az ágazatban dolgozóknak.