Előzetes letartóztatásba helyezték Szima Juditot, a TMRSZ főtitkárát

Vágólapra másolva!
Elrendelte a bíróság a csütörtökön őrizetbe vett Szima Judit előzetes letartóztatását. A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát adócsalással gyanúsítják, és azért kerül előzetesbe, mert megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat, és befolyásolni akarta az ügyében beidézett tanúkat.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát - közölte vasárnap a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője. Vadócz Attila szerint a szakszervezeti vezető előzetes letartóztatását a kaposvári bíróság 30 napra rendelte el, mert fennállt a veszélye a büntetőeljárás meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek. A szóvivő szerint Szima tanúkat akart befolyásolni, tárgyi bizonyítékokat akart eltüntetni, és megszegte az előírt lakhelyelhagyási tilalmat is.

A Somogy Megyei Főügyészség pénteken közölte, hogy a Kaposvári Nyomozó Ügyészség kezdeményezte a csütörtökön őrizetbe vett Szima Judit előzetes letartóztatását. Szimát az ügyészség már júniusban előzetes letartóztatásba akarta helyezni, de akkor a Kaposvári Városi Bíróság csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség június 2-án kezdett nyomozást Szima ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával, ismeretlen tettes ellen. Szimát jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés gyanújával vették őrizetbe, és szeptember 19-én adócsalással gyanúsították meg.

A nyomozás több szálon, más bűncselekmények gyanúja miatt, több szakértő bevonásával tovább folytatódik. A bűnügyben Szima Juditon kívül eddig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként - közölte az ügyészség.