Magyar Nemzet: Hetvenmilliót veszíthetett az állam az eladott honvédüdülőkön

Vágólapra másolva!
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vizsgálja, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2007-ben miért 300 millió forintért adta el a háromhektárnyi területen fekvő üdülőkomplexumot Balatonlellén.
Vágólapra másolva!

Hetvenmillió forintot veszíthetett az állam a balatonlellei honvédüdülők értékesítésével - írta hétfői számában a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a háromhektárnyi összközműves, a Balaton partján található telket, amelyhez garázs, étterem, játékterem, iroda, virágház, tizenhárom üdülőépület, hat faház és csónakház tartozik, a Honvédelmi Minisztérium 2007-ben alig több mint 300 millió forintért adta el.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy a hivatalos értékbecslés szerint az ingatlanok több mint 376 millió forintot értek. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos már vizsgálódik az ügyben - írja a lap.