75 milliót ad az állam a CBA-tulajdonosokról is ismert lovasversenyre

Vágólapra másolva!
Megszavazta a parlament azt a költségvetéshez benyújtott javaslatot, amely szerint 75 millió forintos támogatást kap egy kettesfogathajtó világbajnokság a jövő évi költségvetésből. Az indoklás szerint az általános takarékoskodás ellenére azért adnak pénzt az eseményre, hogy Magyarország minél több "kiemelkedő sporteseménynek" adhasson otthont. Ennek a lovas sportágnak a főszereplői a többszörös világbajnok Lázár testvérek, akik a CBA üzletlánc tulajdonosaiként is ismertek.
Vágólapra másolva!

A 2012-es költségvetéshez benyújtott egyik módosító indítvány, melyet hétfőn délután a kormánypártok szavazataival elfogadtak, 75 millió forint támogatást ad kettesfogathajtó világbajnokság megszervezésére Magyarországon. A javaslatot a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága nyújtotta be. Az indoklás szerint "a kormány szándéka, hogy hazánk minél több kiemelkedő jelentőségű, színvonalas nemzetközi sporteseménynek adjon otthont". Egy ilyen esemény növeli a fiatalok sportág iránti érdeklődését, és általa "várhatóan nő a sportág utánpótlás-bázisa, ami az egyik alapvető célja a sport állami támogatásának" - áll az indítványban.

Magyarországon nem először rendeznének kettesfogathajtó vb-t: először 1989, majd 1999-ben is volt erre példa. Mindkét alkalommal a győztesek között volt Lázár Vilmos, aki testvérével, Lázár Zoltánnal együtt a sportág hazai vezéralakjainak számít. A két sportoló érmek sokaságát gyűjtötte össze a kettesfogat-világversenyeken az elmúlt évtizedekben. (Lázárék lovas eredményeiről itt olvashat bővebben.)

A Lázár testvéreknek emellett a CBA üzletláncban vannak érdekeltségeik, Lázár Vilmos a CBA alelnöke, illetve a felügyelőbizottság elnöke is. A 2009-es, Kecskeméten megrendezett kettesfogathajtó vb-t a Magyar Lovassport Szövetség szervezte, melynek elnöke szintén Lázár Vilmos. A két fogathajtó ugyanakkor más nagy magyarországi lovas események szervezője és résztvevője is: az idei Nemzeti Vágtát a Lovas-Show Kft. szervezte, amelynek résztulajdonosa Lázár Zoltán, és a két testvér a rendezvény társelnöki posztját is betöltötte. December 2-4 között tartják meg az OTP Bank Lovas Világkupát is a Papp László Budapest Sportarénában, amelyet szintén a Lovas-Show Kft. szervez, és amely szervező bizottságának társalnökei Lázár Vilmos és Zoltán.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Orbán Viktor (balra) és Lázár Vilmos (jobboldalt) Overdose-t kényeztetik

A Lázár testvérek jó kapcsolatot ápolnak a Fidesszel, többször megjelentek például a párt rendezvényein. Lázár Vilmos a helyszínen hallgatta végig Orbán idei évértékelő beszédét, 2009-ben pedig részt vett a Fidesz politikai évadnyitó gyűlésén a Millenáris épületében. A múlt héten Orbán Viktor kormányfő Horváth László személyében miniszterelnöki megbízottat nevezett ki a Nemzeti Lovas Stratégia megalkotására: a megbízólevél átadásán jelen volt Lázár Vilmos is.

Az nem derül ki a javaslatból, hogy pontosan mikor lesz a világbajnokság, és hogy azt ki szervezi, így azt sem tudni, hogy köze lesz-e hozzá a Lázár-testvéreknek. Az [origo] telefonon megkereste Lázár Vilmost, aki azonban nem kívánt nyilatkozni a javaslatról, illetve annak hátteréről.