Kedd reggelig sem végzett a hétfői napirenddel az országgyűlés

Vágólapra másolva!
A parlament kedd reggel nyolc óráig nem fejezte be a munka törvénykönyvének részletes vitáját, ekkor pedig már - a hétfőn elfogadott napirend szerint - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kellett volna mondania a zárszót a jövő évi költségvetéshez. A szocialista Nyakó István szerint nyílt obstrukció részükről a munka törvénykönyve részletes vitájának kedd reggelig történő elnyújtása a parlamentben.
Vágólapra másolva!

A parlament kedd reggel 8 óráig nem fejezte be a munka törvénykönyvének részletes vitáját, amely éjjel negyed háromkor kezdődött, és összesen mintegy száz szakaszban zajlik. A vita nyolc óra után is folytatódott annak ellenére, hogy az elfogadott napirend szerint ettől az időponttól a napirend előtti felszólalások következtek volna. Az éjjel folyamán elnöklő szocialista Ujhelyi Istvánt a fideszes Lezsák Sándor alelnök váltotta a pulpituson, ő jelentette be, hogy a vita folytatódik.

A szocialista Nyakó István szerint nyílt obstrukció részükről a munka törvénykönyve részletes vitájának kedd reggelig történő elnyújtása a parlamentben. Nyakó szerint a kormány téved, ha azt gondolja, hogy egyeztetés nélkül a parlament elé lehet vinni egy javaslatot, és éjfél utánra "el lehet dugni" egy vitát a választók elől. A politikus szerint eközben megvalósult egy kormánypárti obstrukció is, a kormány képviselői folyamatosan ügyrendi kérdésekkel akarták levetetni a napirendrőll a törvényjavaslatot.

Az országgyűlés házszabálya értelmében lezárás vagy elnapolás lehet a törvényjavaslat részletes vitájának sorsa. Ez kimondja, hogy a napirendi pont tárgyalásának elnapolását az előterjesztő, jelen esetben a kormány javasolhatja. Erről az országgyűlés vita nélkül határoz. Ha az előterjesztő az elnapolást követő nyolc napon belül nem kéri a vita folytatását, a javaslatot visszavontnak kell tekinteni.

A vita lezárására vonatkozó javaslat ugyanakkor a szavazásnál megelőzi az elnapolásra vonatkozó előterjesztést - áll a házszabályban, amely kitér arra is: ha az indítványhoz - részletes vitában a tárgyalás alatt álló részhez - valamennyi képviselőcsoportnak, illetve az elsőként szólásra jelentkezett független képviselőnek lehetősége volt álláspontja kifejtésére, az indítvány előterjesztője vagy legalább tíz képviselő írásban javasolhatja a vita lezárását. Az Országgyűlés e kérdésben vita nélkül határoz.

Száz részben nyílt meg a vita

A munka törvénykönyvéről szóló előterjesztés tárgyalásának első két és fél órájában ebből egyetlen szakaszt sem tudott lezárni az ülést vezető Ujhelyi István. Ujhelyi, az Országgyűlés elnökének indítványára egy vitaszakaszban javasolta megnyitni a részletes vitát, a padsorokban ülő 26 képviselő azonban 8 igen, 15 nem és 3 tartózkodó szavazat mellett elvetette ezt. A házszabály értelmében így törvényszakaszonként, vagyis jelen esetben mintegy száz részben nyílt meg a vita a több mint 700 módosításról.

A vita első két és fél órájában kizárólag a javaslat első három paragrafusához benyújtott javaslatokról vitatkoztak. Az MSZP-frakció tagjai egyebek mellett a törvény alapvető céljait kifogásolták, kétségbe vonva, hogy ezáltal bővülhet a foglalkoztatás, míg kormánypárti politikusok adatokkal próbálták cáfolni ezt, kiemelve az új munka törvénykönyve tervezetének pozitív hatásait.

A szocialista képviselők közül többen - így például Harangozó Tamás és Gúr Nándor is - méltatlannak nevezte, hogy a parlament a hajnali órákban kénytelen tárgyalni ezt a rendkívül fontos törvényjavaslatot. A fideszes Horváth Zsolt erre válaszolva azt mondta, a parlamenti képviselőknek egész nap ugyanolyan komolyan kell tudniuk hozzászólni az előterjesztésekhez, hiszen - mint mondta - az Országgyűlés csak korlátozott időtartamban tudja napirendjére tűzni a javaslatokat. A vitát tanácskozási és technikai szünetekkel is megszakították.

Ujhelyi István az MTI kérdésére még nyolc óra előtt elmondta: nem tudja, mi fog történni, eddig ugyanis nem sok példa volt hasonlóra, így precedensre nem tud majd hivatkozni a házvezetés. "Egy biztos, hogy el kell kezdődnie a keddi ülésnapnak, de közben pedig az ellenzéknek joga és kötelezettsége, hogy a részletes vita minden egyes benyújtott módosító javaslatához elmondhassa és elmondja véleményét" - fogalmazott az Országgyűlés szocialista alelnöke.

A parlament hétfőn elfogadott napirendje szerint a reggel 8 órára meghirdetett ülésnap első pontjában Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mond zárszót a jövő évi költségvetéshez, amit a 2012-es büdzsé fő számainak kialakítása és elfogadása követhet.

A képviselőknek első körben több mint félezer módosító javaslatról kell dönteniük. Ezután összeül az Országgyűlés költségvetési bizottsága, amely - az elfogadott módosítások figyelembevételével - a parlament elé tárja a 2012-es büdzsé főszámait. Az eredeti javaslatban a jövő évi költségvetés bevételi főösszegét 13 950 milliárd forintban, kiadási főösszegét 14 527 milliárd forintban, hiányát pedig 576 milliárd forintban határozta meg a kormány.