Elhalasztaná a képviselői fizetés reformját egy fideszes politikus

Vágólapra másolva!
A tervezetthez képeset egy évvel később vezetné be egy fideszes politikus a képviselők új fizetési rendszerét. Az új rendszer szerint a többségnek csökkenne a fizetése, a fideszes képviselő szerint a zökkenőmentes alkalmazás elősegítése miatt kellene halasztani.
Vágólapra másolva!

Elhalasztaná a képviselők új javadalmazási rendszerének bevezetését egy fideszes politikus. Jövő szeptember helyett csak 2013. január 1-jétől léptetné életbe az országgyűlési képviselők új javadalmazási rendszerét a fideszes Szakács Imre. Szerinte a törvény így biztosítana elég időt az új szabályok zökkenőmentes alkalmazásának elősegítésére.

A kormánypárti politikus - aki az új javadalmazási szabályok előkészítésére létrehozott albizottság helyettes vezetője volt - pénteken nyújtotta be módosító indítványát a Lázár János frakcióvezető jegyezte törvényjavaslathoz. Ennek tárgyalását eredetileg pénteken kezdte volna meg a Ház, az előterjesztő azonban kedden az általános vita elnapolását kérte. A házszabály szerint ilyenkor a javaslattevőnek nyolc napja van arra, hogy a vita folytatását kérje, ellenkező esetben az előterjesztést visszavontnak kell tekinteni.

A Lázár által benyújtott javaslat alapján a képviselők többsége rosszul járna, lényegében mindenkinek egységes lenne a fizetése. Magasabb bért kapnának ugyan a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök, de nem lehetne végtelenül halmozni a pótlékokat. Attól pedig levonnának, aki egy ülésszakon ötnél többször hiányzik a bizottsági ülésről. A képviselők új javadalmazási rendszeréről itt olvashat bővebben.