"Kisebb kaput rajzol" magának a Fidesz - parlamenti vita a választójogi törvényről

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint alaptalanok a bírálatok, hogy saját maguknak kedveznek az új választójogi törvényben újraszabott egyéni választókerületekkel. Az MSZP szerint a javaslat a kormánypárt hatalmának megtartását szolgálja és annak visszavonását követelik. A Jobbik szerint a Fidesz sokkal kisebb kaput rajzolt magának a meccsen. Gyurcsányék bojkottálják a vitát. A választójogi törvényjavaslat általános vitáját pénteken kora este zárta le a parlament.
Vágólapra másolva!

A tények azt igazolják, hogy a választókerületek új felosztása nem befolyásolja a választás eredményét - jelentette ki Kósa Lajos fideszes képviselő a választójogi törvény vitájának kezdetén a parlamentben. A javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, valamint Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Rogán Antal, Gulyás Gergely, Boldog István, Varga István, Szűcs Lajos, Gelencsér Attila, Balla György és Selmeczi Gabriella fideszes képviselők nyújtották be az országgyűlésnek.

A képviselők egy 45 órás ülést követően péntek reggel kevesebb, mint háromórás pihenő után folytatták a munkát a választójogi törvényjavaslat vitájával. Az országgyűlési viták elhúzódását az ellenzéki frakciók obstrukciója okozta, amely miatt a szerdai ülésnap összeért a csütörtökivel, utóbbi így csak 11 órás csúszással tudott elkezdődni.

Kósa szerint az a vita, hogy a választókerületek újrafelosztása kinek kedvez és kinek nem csak olyan országokban jöhet szóba, ahol egyfordulós, a "győztes mindent visz" elve alapján működik a választási rendszer, kellően hosszú adatsor áll rendelkezésre arról, melyik körzetben szavaznak a bal- vagy jobboldalra, és csak két politikai szereplő van.

Téves feltételezés

Magyarországon azonban hat országgyűlési választás után csak négy körzetről lehet elmondani, hogy bármi történik, ott mindig a bal-, vagy a jobboldal nyer. Szerinte az új területi beosztás alapján is az nyer, aki a régi besorolás alapján nyert volna, és bár egyes körzetben lehet módosítás, de önmagában a területfelosztás nem befolyásolja az eredményt. Kósa szerint ezért téves az a feltételezés, hogy itt bárki magának tudna kedvezni.

Az [origo]-nak ugyanakkor korábban több kormánypárti forrás is arról beszélt, hogy lehetséges a választások eredményét befolyásolni az új választási rendszerrel. Ha az eredmények olyan szorosak lesznek, mint 2006-ban, akkor a Fidesz nyerhet azzal, hogy szakértői húzzák meg a körzetek határait. Erről itt olvashat bővebben, egyúttal ki is próbálhatja, hogyan segíthetné kedvenc pártját a választási győzelemhez. A nagyvárosi körzetek átrajzolásáról szóló elemzésünket itt találja, ezen a linken pedig a budapesti egyéni választási körzetek átalakításáról olvashat.

Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár átláthatóbb, egyszerűbb és a választópolgároknak is könnyebben érthető új választási rendszerről beszélt. Szerinte az egyfordulós választási rendszer tisztább politikai viszonyokat teremt. A töredékszavazatokat új módszerrel számolják majd, ezért nem fog elveszni egyetlen szavazat sem, még azok sem, amelyeket vesztes jelöltre adtak le, vagy azok, amelyeket a győztesre, de a mandátumszerzéshez már nem voltak szükségesek - mondta.

Régi adósságok

Gulyás Gergely, a Fidesz vezérszónoka azt mondta, a javaslat régi adósságokat törleszt: a parlament létszámának csökkentése, illetve az új választókerületi beosztás, amelynek megváltoztatását az Alkotmánybíróság (Ab) is előírta úgy, hogy kiegyenlítődjenek a kerületek közötti különbségek. A javaslat értelmében, Gulyás szerint az egyéni kerületek lélekszáma között sehol sem lesz 15 százalékosnál nagyobb különbség.

Gulyás beszélt a magyar állampolgárságú, határon túli magyarok szavazati jogáról is. Szerinte az Európai Unió országai közül huszonnégyben az állampolgárság és a választójog - lakóhelytől függetlenül - együtt jár, és ez a Fidesz célja is. Kompromisszumos megoldásnak tekintik ugyanakkor, hogy a határon túliak csak listára voksolhatnának. Szerinte ez ellen nemzetközi fórumok sem fognak kifogást emelni.

Az egyéni választókerületi beosztással kapcsolatos bírálatokat tárgyszerűtlennek értékelte. Szerinte a bírálók figyelmen kívül hagyják, hogy most 25 és 75 ezres lélekszámú kerületek is vannak, illetve hogy a húsz éve csökkenő lakosságú Budapestnek az indokoltnál több mandátum jut. Szerinte a most előterjesztett szabályozás 1994-ben és 1998-ban az MSZP-nek, a legutóbbi két választáson pedig a Fidesznek kedvezett volna, így valótlanság azt állítani, hogy az a jobboldal érdekeit tükrözi.

Visszaüt az aránytalanság

Lamperth Mónika, az MSZP vezérszónoka arról beszélt, hogy a javaslat kizárólag a kormánypártok hatalmának megtartására irányul. Szerinte az új szabályozás a tavalyi választáson a Fidesz-KDNP több mint 76 százalékos parlamenti többségét eredményezte volna. Szerinte megmagyarázhatatlan és nem közérthető, hogy a győztes egyéni jelöltek után is töredékszavazatokat adnának. Szerinte a választási rendszer aránytalansága azonban visszaüthet a Fideszre.

Közölte, pártja ellenzi, hogy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok is szavazhassanak, és idézte a mostani választójogi koncepciót kidolgozó fideszes Áder János 1993-as véleményét, aki akkor ugyanígy érvelt az országgyűlésben.

Molnár Zsolt, a szocialisták másik vezérszónoka szerint bár a választójogi tervezetet elfogadhatatlannak tartják, az MSZP úgyis győzni fog 2014-ben. Szerinte a javaslat - a határon túl élők korlátozott szavazati joga miatt - sérti az egyenlő választójog elvét. Az ajánlási rendszer és a parlamenti küszöb fenntartását, valamint az egyfordulós választásokat elfogadható vitaalapnak tartotta.

Szirénahangok

Ő is kritizálta az egyéni választókerületek beosztását, és helytelenítette a listás és a töredékszavazatok összekeverését. A javaslat visszavonását, és egy új, konszenzusos javaslat készítését sürgette.

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka az új választási rendszer aránytalanságát és antidemokratikusságát hangsúlyozó "szirénhangokról" beszélt, de szerinte ez nem igaz. A választási eredményeket a pártok teljesítménye, és nem a választójogi törvény fogja megszabni - mondta. Szerinte az egyfordulós rendszer leszűkíti a "hazug kampány" lehetőségét. Az új választási törvény méltón áll majd be Európa demokratikus választási rendszereinek sorába - közölte.

Pécsi Trianon

Dúró Dóra, a Jobbik vezérszónoka szerint a Fidesz láthatóan saját magára szabta a javaslatot. A választókerületek határárának meghúzását a durva választási csalásnak, manipulációnak nevezte. Azt mondta, azt hitte az expozé alatt, hogy Kósa Lajos "lehazudja a csillagot is az égről". Szerinte már az is felháborító, hogy egy párt önálló képviselői indítványban határozza meg a választókerületek határait. "A sportban sem úgy működik, hogy az egyik csapat megrajzolja, hogy hol a kapu és magának sokkal kisebb kaput rajzol, mint az ellenfélnek" - közölte.

Példaként egy heves megyei települést említett, amelyből nem is vezet út abba a választókerületbe, ahová tartozik. Pécset is megemlítette, amely a választókerületi kettébontás miatt "megéli Trianont", hiszen két széle egy választókerület, a közepe pedig egy másik. Szerinte ez nyilvánvaló spekuláció.

A töredékszavazatok rendszeréről azt mondta, nem megengedhető, hogy a győztest is kompenzálják, ami nem az arányosság irányába viszi a rendszert. Az ajánlószelvények rendszerét inkább eltörölnék.

Konszenzus helyett matekozás

Karácsony Gergely, az LMP vezérszónoka arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz csökkenő támogatottságát csak a választási rendszer manipulálásával tudja olyan szintre hozni, hogy ismét kormányra kerülhessen. Eltértek a konszenzusos úttól, addig "matekoztak", amíg a számukra legelőnyösebb rendszert, választókerületi beosztást megtalálták - mondta az ellenzéki képviselő, aki "Csak a Fidesz" feliratú pólóban mondta el felszólalását.

Karácsony kitért arra, egyetértenek vele, hogy a választókerületi egyenlőtlenségeket eddig nem tudták orvosolni, és ez súlyos mulasztás. Hozzátette, hogy támogatják a kisebb parlamentet, a nemzetiségek képviseletének megvalósításával is egyetértenek, az előzetes regisztrációnak azonban semmi értelmét nem látják. Karácsony ugyanakkor a női kvóta mellett érvelt.

Karácsony Gergely szerint a fideszes indítvány sérti az arányosság elvét, különösen úgy, hogy a győztes jelöltet még töredékszavazatokkal is segítik. Az LMP képviselője a kétfordulós választási szisztéma megtartását javasolva, megemlítve, az segít abban, hogy a kormányzati alternatívák az állampolgárok számára egyértelműek legyenek.

Karácsony szerint a törvényjavaslat megfosztja a magyar állampolgárokat attól a lehetőségtől, hogy leváltsák a kormányt. Felszólalása végén két diagramot mutatott a választókerületek lélekszámáról, hangsúlyozva, hogy az a Fidesznek kedvez. Az elnöklő Jakab István ekkor azt kérte, hogy "a Ház méltóságának megfelelően" mondja el a beszédét.

Gyurcsányék bojkottálják

Bojkottálja a választójogi törvény vitáját a Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó tíz független képviselő, módosító javaslatokat nem nyújtanak be és a szavazáson sem fognak részt venni - közölte egyikük, Kolber István pénteken. A politikus szerint a Fidesz által benyújtott indítványról előzetesen nem folyt érdemi egyeztetés, ráadásul ellehetetlenítené a kormányváltást, és a parlamenti váltógazdálkodást.

Kolber szerint csak akkor lennének hajlandók vitatkozni, ha módosítanák a jobboldalnak kedvező választókerületi határokat, elvetnék a határon túl élők szavazati jogát, megszüntetnék a győztes jelöltek kompenzációját, engedélyeznék a politikai hirdetéseket az elektronikus médiában, illetve, ha a választói névjegyzék összeállítását automatikus és nem előzetes regisztrációhoz kötnék.

A parlament pénteken kora este zárta le az új választási törvényjavaslat általános vitáját.