A sínre esett tárggyal magyarázza a BKV a reggeli metrófüstöt

Vágólapra másolva!
Mindössze tized másodpercekig tartó elektromos ív váltott ki pénteken riadalmat és vizsgálatot a metróban, állítja a közlekedési vállalat.
Vágólapra másolva!

Nem műszaki meghibásodás, hanem a pályatestre esett vasdarab keltette elektromos ív okozta a füstöt, amely miatt ma reggel ki kellett üríteni a Deák Ferenc téri metróállomást - közölte a BKV az MTI-vel péntek délután.

A fővárosi tűzoltóság szóvivője reggel az MTI-nek azt mondta: a BKV jelzése alapján azért vonultak hármas, kiemelt fokozattal a helyszínre, mert a bejelentés szerint az egyik szerelvényben tűz ütött ki, és a közlekedési társaság kérésére segédkeztek a metró Deák téri állomásának kiürítésében.

Kisdi Máté közlése szerint hőkamerákkal is átvizsgálták a metrószerelvényt, de nem találták meg a tűz okát, ezért azt valószínűsítették, hogy a füst a fékrendszerből származott.

A BKV az MTI-nek küldött délutáni közleményében tudatta: a zavart az okozta, hogy "egy idegen, fémtartalmú tárgy" a pályatestre került, és elektromos ívet húzott a tápfeszültséget adó harmadik sín és az állomásra beérkező jármű forgóváza között.

A tized másodpercekig tartó elektromos ív hatására a fémtárgy elolvadt, a járműben kár nem keletkezett - tette hozzá a BKV. A helyszínelés ideje alatt a 3-as metró vonalán a Nagyvárad tér és a Lehel tér között metrópótló autóbuszokkal lehetett utazni.