Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság döntése alapján házi őrizetbe került Gál György, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottja. A korábbi szabad demokrata képviselőt, aki három éven át volt előzetes letartóztatásban, sok százmilliós kárt okozó erzsébetvárosi ingatlanpanamák, több tízmilliós fiktív szerződések, illetve milliós kárt okozó lakáskiutalások és más bűncselekmények miatt - részben bűnszervezetben elkövetett - csalással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolják.
Vágólapra másolva!

Megszüntette a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata gazdasági bizottsági elnöknek, a Hunvald-ügy elsőrendű vádlottjának előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte házi őrizetét.

A bíróság az ügyész indítványára döntött az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és egyúttal a házi őrizet elrendeléséről. A kényszerintézkedés a törvény alapján december 30-án mindenképpen megszűnt volna - közölte az FB sajtóosztálya.

Gál György 2008 novembere óta volt előzetes letartóztatásban, amelyet ez év május-júniusában az FB döntése nyomán néhány hetes házi őrizet megszakított, de akkor a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla visszahelyezte Gált az előzetes letartóztatásba.

Gált a vádbeli legsúlyosabb cselekmény alapján öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ennek alapján pedig a törvény szerint legfeljebb három évig lehet előzetes letartóztatásban. Ez a határidő jár le az év végén, és erre tekintettel indítványozta az ügyész a legsúlyosabb kényszerintézkedés megszüntetését.

Mindez azonban az enyhébb fokozatú kényszerintézkedés elrendelését nem zárja ki. A bíróság pedig az ügyészi indítvánnyal egyezően úgy vélte, hogy továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és ez indokolja a házi őrizet elrendelését. Ha a vádlott a házi őrizet szabályait megszegi, előzetes letartóztatása ismét elrendelhető.

A sok száz milliós kárt okozó önkormányzati ingatlanpanamák, több tíz milliós fiktív szerződések, illetve milliós kárt okozó lakáskiutalások és más bűncselekmények miatt - részben bűnszervezetben elkövetett - csalással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Gál Györgyöt és Hunvald Györgyöt, a kerület volt szocialista polgármesterét. A vádbeli - 2003 és 2009 között elkövetett - cselekményekért a törvény szerint halmazatban akár 15 éves szabadságvesztés is kiszabható.

A Hunvald-ügyben írt összes cikkünket itt találja meg.