A népszámláláshoz kötötték a nemzetiségi választást

Vágólapra másolva!
2014-től csak azokon a településeken lehet nemzetiségi választást tartani, ahol a népszámláláson legalább harmincan az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés hétfőn új törvényt alkotott a nemzetiségekről, ami alapján 2014-től csak azokon a településeken lehet majd nemzetiségi választást tartani, ahol a népszámlálásai adatok alapján legalább harmincan az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat. A Ház 294 igen szavazattal, 58 ellenében fogadta el a törvényjavaslat minősített többséget igénylő passzusait, míg a fennmaradó részeket 291 igen voks és 57 elutasító szavazat mellett hagyta jóvá.

Az új jogszabályban a nemzetiségi választás további feltételéül szabják, hogy a teleülésen legalább harmincan szerepeljenek is a nemzetiségi választási névjegyzékben, amelyet 2014-től nyilvánossá tesznek, majd folyamatosan frissítik. Fontos változást jelent még, hogy a nemzetiségek kedvezményes mandátumszerzési lehetőséghez jutottak a települési önkormányzatoknál, a települési önkormányzat pedig nemzetiségi önkormányzattá alakulhat át. A törvény erősíti a nemzetiségek anyanyelvi jogát, rögzíti az oktatási és kulturális önigazgatást.